25.fejezet

   - Ez... most komoly? - töri meg a bejelentésünk utáni csendet Perrie.

   - Na, végre! - csap a térdére Zayn.

   - Most őszintén, mi tartott annyi ideig? - kérdi Danielle. El és Virág csak vigyorognak, Louis-nak a konyhai incidens óta már leesett, hogy mi van köztünk, Liam csak mosolyog ránk, Niall meg... eszik. Mintha meg sem hallott volna minket...

   - Hidd el, szenvedtem vele, hogy el tudjam mondani - legyint Harry.

   - Nekem meg... hát... megvolt a saját zűröm - teszem a kezem a hasamra.

   - Csókot! - kiált fel Louis. Harry-vel totál értetlenül bámulunk rá - addig nem hiszem el, amíg meg nem csókoljátok egymást. Amit a konyhában láttam, bármi lehetett. Na... gyerünk - tapsol kettőt sürgetésképpen. Barátommal egymás felé fordulunk, és nyom egy puszit a számra, mire Louis méltatlankodva felhördül... Zaynnel és Liammel egyetemben:

   - Ez mi vooolt? - kérdi a kis süsü.

   - Ez nem csók, Harry... ennyire még én sem vagyok diszkrét - teszi hozzá Liam.

   - Ja, úgy csókold meg, amikor részeg vagy! - mondja Zayn, mire mindenki felröhög - miért, nincs igazam? Na, még egyet. Egy rendeset! - tartja fel a mutatóujját "fenyegetően". Harry átkarolja a derekamat, és mosolyogva közelít. Lehunyom a szemem, és érzem, ahogy puhán megcsókol. Lassan, erősen magához von, és amikor a kezem ösztönösen felcsúszik a vállára, ajkaival szétnyitja az enyéimet, és megnyalja a szám szélét.

   - Na, jó. Inkább menjetek szobára - vet véget a csókunknak Louis. Felé fordítjuk a fejünket; a srác eltakarta Eleanor szemét - ne rontsátok meg a barátnőmet - mindannyian felnevetünk, és Harry magához húz. A háta mögött összekulcsolom a kezeimet, és a mellkasára hajtom a fejem... merthogy... a mellkasáig érek fel.

   - Most vettem észre, hogy milyen alacsony vagy - jegyzi meg Harry, és végigsimít a hátamon.

   - Szerinted miért hívom Picúrnak? - előz meg egy kérdéssel Louis.

   - Ti mióta jártok? - kérdezi hirtelen Niall döbbent arccal. Zayn látványosan hátradobja a fejét a kanapé karfájára, Liam az arcába temeti a kezét, Dani, El és Perrie próbálják visszafojtani a röhögésüket, Harry hitetlenkedve felborzolja a haját, én meg segélykérően Virágra pillantok, aki érti a célzásomat.

   - Egyél - tesz unokatesóm a barátja ölébe egy bontatlan nando's-os zacskót, mire a lányokból kiszakad a nevetés - majd elmesélem.

Ezután - Niall legnagyobb bánatára - mi is nekiállunk elpusztítani a maradék kaját. Az este nagyon jól telik; Louis és Zayn szokásukhoz híven baromkodnak, amin Liam csak röhögni tud, Perrie és Dani a közös fellépésükről mutatnak képeket Eleanornak, Niall Virágot eteti - meg persze, saját magát is... sőt, inkább csak saját magát. Egyszer Harry rajtaütésszerűen megcsikizett, mire felugrok, és Virág ölébe ülök át, de Niall elkezd ordibálni, hogy így összenyomjuk a pociját, és kevesebb kaja fog beleférni, szóval üljek vissza a helyemre. Ezen Liam annyira elkezd röhögni, hogy amikor az üdítőjéért nyúl, véletlen lelöki azt az asztalról, így a pohár nagy csörömpöléssel - de még nagyobb barackléfolttal - a szőnyegen végzi.

   - Basszus, Harry - szorítja össze a száját bűnbánóan a srác - annyira sajnálom. Ígérem, veszek neked egy másikat... a szőnyeget meg kitisztíttatom.

   - Haver, az csak egy pohár - értetlenkedik Harry.

   - Hagyjad már, attól még cuki volt! - kelek Liam védelmére - amúgy is, a te hibád az egész...

   - Hogy? - röhög fel barátom.

   - Hát, ha nem csikizel meg, nem ülök át Viall ölébe, Niall nem kezd el ordibálni Pocakról - ez volt az a pillanat, amikor se Louis, se Zayn, se a lányok nem bírják tovább, és hangosan felröhögnek -, Liam nem kezd el röhögni, és nem löki le a poharat. Szóval, a szőnyeg folttalanítása is rád marad - fejezem be a mondókámat már én is röhögve. Harry kifejezéstelen arccal bámul rám.

   - A szerencséd, hogy szeretlek - jelenti be, majd átkarol.

Éjfél fele már majdnem mindenki elment; Liam és Dani már tizenegykor elindultak haza, El és Louis úgyszintén. Perrie és Zayn pedig mennek Bradford-ba Zayn családját meglátogatni, szóval ők is korán leléptek. Niall hazakíséri Virágot, és valószínűleg ott is alszik, szóval, én maradok Harry-nél. Amúgy se hagynám rá a takarítás-részét. Pedig nagyon nem akarja, hogy bármit is csináljak.

   - Hagynál pakolni, drágám? - kerülöm ki a nappaliban, amikor el akarja venni tőlem a poharakat.

   - Nem - ugrik elém megint, és kiragadja a kezeim közül a mosatlant - ülj le - bök a fejével a kanapéra.

   - De hát, könyörgöm...! - méltatlankodok, de Harry belefúrja a tekintetét a szemembe.

   - Ülj... le - mondja tagoltan - nem engedem, hogy pakolássz.

   - Miért, mert félsz, hogy előugrik a mosogatógépből egy mumus és felfal? - kérdezem cinikusan, amíg levágom magam a fotelbe. Harry halkan nevetve felém fordítja a fejét, majd a helyére rázva a tincseit, kimegy a konyhába. Halkan csörömpöl egy pár percig, majd visszajön hozzám.

   - Kérsz valamit? - simít végig a hasamon. Megrázom a fejem - mikor lesz a Vogue-fotózás? - kérdezi hirtelen.

   - Jó kérdés, öhm... felírtam - kapom elő a telefonomat. Megnyitom a naptárat - ó... úgy tűnik, holnap - pislogok nagyokat - teljesen kiment a fejemből... látod, Harry, ez is a te hibád! - játszom el a sértődöttet - rossz hatással vagy rám.

   - Hih-hetetlen vagyok - cicceg ő is, mire felnevetek - na, de menjünk aludni. Holnap hosszú napod lesz - mosolyog rám, és felmegyünk a szobájába.

A telefonom ébresztője reggel nyolckor megszólal. Szinte kiugrok az ágyból Harry karjai közül, és rekordgyorsasággal kapcsolom ki a Stand upot.
   - Bocs - szólok hátra Harry-nek, amikor hallom, hogy mocorog.
   - Pedig ez jó szám - lép mögém mosolyogva - From the moment I met you, everything changed. I knew I had to get you, what ever the pain... - karol át hátulról, és belepuszil a nyakamba - I had to take you and make you mine - énekli az első sorokat. Felé fordítom a fejem, és megcsókolom.
   - Két és fél hónapja álmodni sem mertem volna, hogy valaha is fogsz nekem énekelni - mosolygok rá.
   - Két és fél hónapja még nem voltam szerelmes - feleli, mire elpirulok, és lehámozom magamról a karjait - mi a baj? - néz rám aggódóan.
   - Megyek készülődni. Anyuval egy óra múlva találkozunk a stúdió előtt - megyek be a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyzom és rendbe szedem magam, és amikor tenném fel az alapozót az arcomra, Harry benyit az ajtón:
   - Kicsim, mennyi cukrot kér... mit csinálsz? - bámul rám meghökkenten. Nagy szemekkel meredek rá:
   - A sminkemet...? - felelek értetlenkedve.
   - De neked erre semmi szükséged! - ragadja ki a kezemből a sminkcuccom.
   - De...! - nyúlok az eszközökért tiltakozva, de Harry elkapja a csuklóm:
   - Nem. Gyönyörű vagy - néz mélyen a szemembe, majd egy jól irányzott mozdulattal kidobja az alapozómat és az ecsetet a kukába - sokkal szebb vagy, amikor nem erőszakolja meg az arcod egy zsírkréta - e hallatán, bármennyire is haragszom rá, akarva-akaratlanul elmosolyodok - amúgy is; ezt a látványt sokkal jobban szeretem - mér végig kacéran, mire rögtön zavarba jövök, ugyanis most jövök rá, hogy életemben először állok előtte egy szál farmersortban és melltartóban... józanul. A torkomat megköszörülve lehajtom a fejem, és a fülem mögé tűrök egy kósza hajtincsemet - ugyan már, ne légy zavarba - simítja meg a karom, amitől tiszta libabőr leszek - annyi minden történt már köztünk - húzza arra a bizonyos pajzán mosolyra a száját, miközben átkarolja a derekamat. Érintésétől a szívem kétszeres sebességre kapcsol, így a fejem valószínűleg elért már egy olyan vörös árnyalatot, amiről eddig nem is tudták, hogy létezik. Harry magához húz, és megcsókol. Teljesen összesimulunk. Beletúrok a hajába, ő meg a melltartóm kapcsával kezd el babrálni.
   - Állj le - lököm le magamról a kezét - el fogunk késni - kerülöm ki a srácot, és visszamegyek a szobájába. Kinyitom a szekrényét, és magamra húzom a fekete Hipsta, please!-feliratos pólóját. A felső ujját felgyűröm a vállamra, az alját meg először betűröm a sortomba, de mivel így eléggé... hát, gyökérül néz ki, így inkább megkötöm a csípőm fölött. A hátam közepén csomót kötök a pólóra. Így már egész jó.
Kilenc után pár perccel már le is parkolunk a Vogue székháza előtt, aminek a bejáratában már ott áll anya egy pohár kávéval a kezében. Ahogy meglát minket, rögtön mosolyra húzódik a szája:
   - Jó reggelt! - köszön, majd megöleljük egymást. Harry zsebre dugott kézzel áll mellettünk - szerbusz, Mary Anne vagyok - fog kezet vele anya, amikor ráeszmél, hogy a srác velem van.
   - Harry Styles - mutatkozik be barátom mosolyogva, majd hozzám fordul - nem mondtad, hogy ennyire hasonlítotok egymásra... már értem, miért vagy ilyen gyönyörű - erre anya mintha... elpirult volna. Na, ennyit az első benyomásról, az anyám a pasimtól olvadozik...
   - Na, jó. Menjünk be, már várnak minket - terel minket anya az ajtó felé, de Harry félreáll a küszöb előtt, és előreengedi anyut - ó, köszönöm - lép mellém, a srác meg becsukja mögöttünk az ajtót - kislányom, ügyes vagy - suttogja elismerően anya a fülembe, mire egy nagy sóhaj közepette megrázom a fejem.
Az épületbe lépve rögön fogadnak minket, és egyszerre hét ember ugrál minket körbe; az egyik aláíratja velem a szerződést, amit aztán megmutat anyunak, kettő elmagyarázza, hogy merre van a stúdió és az öltözőm, a negyedik próbálja leválasztani a sarkamból Harry-t, persze sikertelenül, a maradék három meg... hát, ők igazából csak úgy serte-pertélnek körülöttünk, komolyabb dolguk nincs. Elvezetnek az öltözőmbe, ahol már ott van a stylist, a riporter, aki egy cikkben beszámol a fotózásról, és már most nagyban jegyzetel a kis fekete noteszébe, a sminket és a fodrász. Köszöntjük egymást, majd először kiválasztunk egy dzsekit, ami meg a rajtam lévő felsőhöz - mert, ugye, a baba miatt a saját cuccaimban maradhatok -, aztán a sminkes kezelésbe veszi az arcomat, amíg a fodrász loknisra süti a hajamat. Amikor a tükörbe nézek, elmosolyodom a sminkemet látva. Ha Harry szeme elé kerülök...
   - Valami baj van? - kérdi aggódva a make up-os. Megrázom a fejem.
   - Nem, dehogy. Nagyon tetszik. Csak... eszembe jutott valami - legyintek - nem fontos.
   - Sophia, gyere. Bemutatlak a fotósunknak - nyit be egy alacsony, szemüveges, nagyjából anyuval egykorú nő - Gloria Scott vagyok, a Vogue főszerkesztő-helyettese - mutatkozik be, miközben elhaladunk a reflektorok mellett, amik egy pontra koncentrálódnak egy fehér vászonháttéren - a fotózás után készítünk veled egy interjút, aztán kiválaszthatod a címlap-képet, hogy neked is biztosan tetsszen az újság eleje - mosolyog rám kedvesen, és megállunk a kamera mellett - és a végén, ha nem gond, a szerkesztőség szeretne veled egy közös képet - bólintok.
   - Persze! - mosolygok - rendben van.
   - Ideges vagy? - kérdezi bájosan.
   - Nem, csak... talán, izgatott - nevetgélek zavaromban.
   - Áh, értem! - vigyorodik el Miss Scott is boldogan - figyelj, ha bármire szükséged van, csak szólj neked, rendben? - simítja meg a vállamat - akár egy üveg víz, és jövök, ha sikítasz.
   - Jaj, köszönöm - nézek rá hálásan -, de nem hiszem, hogy az a primadonna-fajta lennék.
   - Na, tessék. Szépségkirálynő, de egy-két fotómodell jobban játssza az agyát, mint ő... - viccelődik, mire hangosan felnevetek. Ekkor egy fekete pólós, harmincas pasi lép mellénk.
   - Bonjour, Jean vágyokh, á fotósh - mutatkozik be a csávó - nágy rhájonghójá vágyokh, madmoiselle - csókol nekem kezet - rhemélthem, hogy mághá nyerh, ésh hogy egyszerh együtth dolghozháthunkh. Olyán gyönyörhű.
   - Ó, öhm... - köszörülöm meg a torkom - köszönöm - mosolygok rá.
   - Ná, ákkhorh khezdhetjükh ish, nem igház? - csapja össze a tenyerét boldogan - de, figyüszkhá, á cikkhez is khell khépeth khészítenünkh, kheresthem nekhed egy nágyon szép fiúcskháth... gyerhe csák, the csinos árchű! - integet el a fejem felett. Megfordulok, és az egyetlen ember áll ott egy farmerban és egy lazán gombolt ingben, akit a legkevésbé akarok most látni. Chris. Basszus, Harry, meglátja, szétszedi a gyereket!!!
   - Franc... - harapok erősen az alsó ajkamra.
   - Ne aggódj, nem dolgozunk amatőr modellekkel, a srácokat nagyon sokszor az Abercrombie közvetíti ki - nyugtat Miss Scott. Visszafojtott lélegzettel bólogatok:
   - Tudom, őt ismerem is... - mutatok Chris-re.
   - Igen? Honnan? Akkor biztos jól kijöttök egymással, és még gördülékenyebben fog menni a fotózás - örül meg a hírnek a főszerkesztő-helyette. Kételkedve összehúzom a szememet.
   - Nem hinném... ő a volt barátom - mondom halkan, hogy a riporternő nehogy meghallja a szavaimat - örülnék, ha ez nem derülne ki - suttogom most már csak Miss Scott-nak, aki komolyan bólint, hogy biztosítson róla; semmi nem fog kiderülni. Chris közben odaér hozzánk, és kedvesen rám mosolyog.
   - Helló - köszön természetesen. Összeszorított ajkakkal biccentek - Chris Roberts - nyújtja felém a srác a kezét, mire Miss Scott megpaskolja a vállát, hogy nem kellenek a formalitások. Chris leengedi a kezét, és sóhajt egy nagyot.
   - Figyelj, Sophie... - borzolja fel a tarkóján a haját - azt a múltkorit... nagyon röstellem. Totál be voltam nyomva, mert mondta haverom, hogy ott vagy, és...
   - Nincs miről beszélni - legyintek közömbösen, mire volt barátom megkönnyebbülten rám néz.
   - Kösz.
   - Nem azt mondtam, hogy fátylat rá - vágom rá ridegen - csakhogy nincs miről beszélni - majd megfordulok, és faképnél hagyom.
Csak legyünk már túl a fotózáson....