24.fejezet

Harry tízre jön értem, aztán megyünk ultrahangra, aztán elmegyünk sétálni a St James-be. Virágot meg elküldöm, hogy találkozzon Niall-lal, mivel a Directionerek egyre idegesebbek miattuk... na, meg el akar minket kísérni.
   - De beszélnünk kell rólad és Harry-ről! - méltatlankodik
   - Muci, hogy beszéljem meg veled, hogy mi van Harry-vel, ha itt van Harry is?
   - Hát, mondd le!
   - De ő a gyerek apja! - röhögöm el magam. És ekkor már kopognak is az ajtón - ez Harry - nézek az órámra - Niall a Victoria Emlékparkban vár. Elviszünk - bezárom magunk után a bejárati ajtót, beszállunk a kocsiba, Virágot kirakjuk a Victoria-nál, aki rögtön célba vesz egy hot dogos standot, ahol Niall eszik éppen. Mi pedig továbbhajtunk a társasházak felé. Megkerüljük az épületet, felsietünk a lépcsőn, és szinte beesünk a rendelőbe. Halljuk, hogy éppen vannak Dr Bescher-nél. Harry tök nyugodtan leveszi a dzsekijét, én meg megőrülök.
   - Hát, akkor üljünk le... - ereszkedik le a székre, de felhúzom:
   - Te normális vagy? Akkor minden kiderül! - mutatok az ajtó felé, és gyorsan körbenézek. De csak egyetlen helyiségbe tudunk benyomulni - gyere - nyitom ki a mosdó ajtaját, majd a pólója nyakánál fogva berántom a kis helyiségbe, és magunkra zárom az ajtót. Amúgy, a mosdó irtó pici; mivel egy kis lakásból lett kialakítva a rendelő, így van egy bazi nagy kád, ami elfoglalja a fürdőszoba felét, szóval Harry és én szorosan, szinte egymás nyakán állunk. Néma csöndben neszelem a kintről beszűrődő zajokat, Harry pedig engem fürkész. Egyszer csak rácsúszik a keze a derekamra. Felé kapom a fejem:
   - Mi van? - suttogom. Félmosolyra húzza a száját, miközben a tekintetét a szemem és az ajkaim között járatja.
   - Gyönyörű vagy - simít végig a hátamon, és miközben megcsókol, két ujját végighúzza a gerincem vonalán. Én egyik kezemmel beletúrok a hajába, a másikkal meg végigsimítok a vállán, majd megállapodik a mellkasán. Harry először finoman csókol, de amikor már biztos a reakciómban, egyre durvábban mer közeledni; keze becsúszik a pólóm alá, nyelvének bejutást engedek a fogaim között, harapdálja az ajkaimat... egy pillanatra el is felejtem, hogy hol vagyunk, és miért is.
   - Basszus, Harry - szakadok el tőle, és a vállának döntöm a homlokomat. Érzem, ahogy neki is baromi gyorsan ver a szíve. Felnevet.
   - Nem kéne, mi? - vigyorog kacéran, miközben a karját a derekam köré fonja, és nekidönt az ajtónak. Jobb karjával megtámasztja magát, bal kezével megragadja a derekamat, a csípőmet erősen a sajátjához húzza, és újra megcsókol. A karomat a nyaka köré fonom, és beletúrok a hajába.
   - Rendben. Viszlát! - hallom tompán az ajtón túlról. Elfordítom a fejem, és fülelek. A bejárati ajtó becsapódik, én meg eltávolodom Harry-től.
   - Mi van? - értetlenkedik.
   - Szerintem kimehetünk - nyitom ki óvatosan a fürdőszoba ajtaját, és a résen kikukucskálok - ja. Gyere - kilépek az előszobába, majd bekopogok a rendelőbe.
   - Gyere! - szól ki Dr Bescher, mi pedig belépünk - áá, Harry! - köszönti kitörő örömmel barátomat... barátomat... húha... - hogy vagy ma? - ad két puszit neki a nő.
   - Remekül, köszönöm. Lou megkért, hogy adjam át az üdvözletét - mosolyog.
   - Ó, hát én is puszilom őket! Lux? Jól van? - Harry bólint - jó, majd mondd meg Lou-nak, kérlek, hogy hívjon fel jövőhéten, Lux-nak meg kell kapnia az oltását - az utolsó szótól libabőrös leszek - Sophie, jól vagy? - simítja meg kedvesen a hátam. Bólintok.
   - Persze, csak... tűk... nem bírom őket - mosolygok zavaromban.
   - Meg tudlak érteni - nevet fel a doki is, majd összecsapja a tenyerét - na. Sophie, ülj le, aztán... kezdjük.
Beülök a székbe, és felhajtom a pólómat annyira, mint legutóbb - Harry mellettem állva, észrevétlenül végigsimít a pucér oldalamon, amitől engem kiráz a hideg, ő meg beharapja az ajkait... szóval, ellököm a kezét -, majd Dr Bescher a hasamra nyomja a gélt, bekapcsolja a műszert, majd rávezeti a hasamra a szerkezet végét. Bejön a képernyőn a kép; a legutóbbi kis sötét maszat már nagyobbacska lett, a szívverését rögtön kiszúrom... sőt, most már a saját szívhangom mellett egy másik, gyorsabbat is hallani... Felcsillan a szemem:
   - A szaporább hang, az a...? - kérdezem Dr Bescher-től, aki rögtön bólint:
   - A baba szíve, igen - Harry leguggol mellém, és fátyolos tekintettel megfogja a kezem.
   - Sophie...! - mosolyodik el, és kibuggyannak a könnyei, ahogy a képernyőt figyeli.
   - Tudom - suttogom alig hallható hangon. A szemem sarkából látom, hogy felém fordítja a fejét, hát ránézek. Mindkettőnknek folynak a könnyei. Harry megcsókol, majd újra megbabonázva figyeljük a képernyőt.



Miután végeztünk az ultrahangról, Harry-vel elmegyünk sétálgatni egy kicsit a St James Parkba. Beszélgetünk, hülyülünk, a szokásos... de amikor meg akarja fogni a kezem, elhúzom tőle. Megszeppenve néz rám:
   - Mi az?
   - Bocsi, csak... még ne legyen hivatalos, jó? Nézzük meg, milyenek vagyunk együtt - mondom.
   - Szerintem mi vagyunk a legjobbak - vonja meg a vállát vigyorogva, majd megsimítja a karomat - oké, értelek. Hopp! - kap a zsebéhez - sms - megnyitja, aztán nevetve felém tartja a mobilját - olvasd el - röhög tovább. Kiveszem a kezéből a telefont. Ez az üzenet:
Hazza, este nyolckor nálad gyülekezünk, jöjjön Sophie is! Ja, és Louis kérdezi, hogy kik a gyerek keresztszülei. -Liam
   - Basszus, Louis! - dörzsölöm meg az arcom, amíg Harry egyre hangosabban röhög, és most már tapsol is. Amit, persze, a körülöttünk lófráló Directionerek rögtön kiszúrnak, és pillanatok alatt körénk gyűlnek. Az "Együtt vagytok?", "Mi van köztetek?", "Mi lesz Viall-lal?" és "Visszakövetsz Twitter-en?" kérdések összemosódnak egy nyüzsgő zsivajba. Harry-vel osztjuk az autogramokat, pózolunk képekhez - és én is átmegyek kicsit önkéntes fotósba, és beállítom a rajongókat egy "csak Harry-vel" fotókhoz. Nem tudom, meddig tart az a nyüzsi, de csak miután elpárolognak mellőlünk a lányok, veszem észre, hogy cseng a fülem a visításoktól, a vakuk még mindig a szemem előtt táncolnak kicsi, lila pöttyökként, a hirtelen tömeg miatt meg meg is szédülök kicsit.
   - Jól vagy? - fogja meg a vállam Harry, amikor látja, hogy nem teljesen stabil az egyensúlyom.
   - Ja-ja, persze, csak fura, hogy felismernek az emberek... de nagyon cuki egy családom van! - tapsikolok, barátom meg értetlenkedve rázza a fejét - hahó, a barátnőd Directioner, hát ezt sem tudod? - nevetek fel.
   - Igen, a barátnőm - mosolyog rám.
Harry délután hazakísér, és a kapuban elköszönünk... hát, sima puszival, nem szítjuk a népet.
Ahogy belépek a nappaliba, Virág már a nyakamban csüng:
   - Mesélj-mesélj-mesélj! - pattog, miközben még mindig szorongat.
   - Jó-jó-jó, csak engedj már el - fejtem le magamról a karjait - amúgy, minden rendben van a babával, köszönöm kérdésed - biccentek cinikusan, mire unokatesóm elröhögi magát. Leülünk a nappaliban, és Virág nagy szemekkel várja, hogy belekezdjek a mondókámba. Elmesélek neki mindent, ő meg alig bírja türtőztetni magát; "juuuuj"-og, tapsol, vigyorog, mint a vadalma... de így szeretem.
   - Ajj, és akkor most együtt vagytoook? - kérdezi a mesedélután végén. Bólintok.
   - Ja, valami olyasmi - mosolyodom el.
   - Juuuuj! - temeti az arcát a tenyerébe, és ezerrel dobol a lábával. Majd felemeli a fejét, kezével továbbra is takarva a vigyort a képén, de a szeme körül megjelennek a picike nevetőráncai - Sophie, ez nagyon... nagyon... juuuuj! - vigyorog, és nekem is szélesebbre húzódik a mosolyom. Aztán közlöm vele, hogy Harry majd jön értünk este, és átmegyünk hozzá.
   - Tudom - legyint.
   - És, drágám, ugye, azt is tudod, hogy imádlak, de nagyon örülnék, ha türtőztetnéd magad - nézek rá könyörgően.
   - Bízd ide - kacsint rám. Biztató...

Harry-nél már egy fél órával előbb ott vagyunk Virággal. Amikor unokatesómmal már szabadon merünk közlekedni össze-vissza, meglepetten konstatáljuk, hogy nincs nála semmilyen kaja.
   - Harry, én komolyan tisztellek és szeretlek, de tényleg, teljes szívemből, de ha nem adsz enni az én szép szőke hercegemnek, le fogja harapni a kezed - közli Virág a sráccal.
   - Elmegyek a Nando's-ba - sóhajtok, és visszaveszem a dzsekimet.
   - Na, azt felejtsd el - rázza a fejét, és előveszi a telefonját - leülsz. Felhívom Liam-et, hogy ugorjon be útközben - a füléhez emeli a mobilját, és elvonul a konyhába. Virág vigyorogva néz engem, ahogy leparancsoltak a fotelbe, ölemben a kabátommal.
   - ... Mi van? - értetlenkedem.
   - Leültetett - vinnyogja félhangosan.
   - Jaj, könyörgöm... - forgatom meg a szemem.
   - Sophie, kijönnél egy pillanatra? - hajol ki az ajtón Harry - remélem, nem baj...
   - Dehogy! - mondjuk Virággal, majd kimegyek barátomhoz a konyhába - mi az? - kérdezem.
   - Gondolkodtam Liam sms-én... - forgatja a telefonját a kezében - tudod, hogy... keresztszülők... - csikarja ki magából a szavakat.
   - Igen... öhm... tudod, én Eleanor-ékat gondoltam - felelek bizonytalanul. Harry meglepetten rám néz - tudod, az én keresztszüleim is sokkal... hát, szertelenebbek, mint anyuék. Nekem tényleg az a tökéletes család - nevetek halkan zavaromban. Félőn Harry-re tekintek; ő is elmosolyodik.
   - Akkor, egy véleményen vagyunk - fogja meg a kezem, magához húz és egy csókot lehel az ajkamra.
   - Sárcok, me... hopp, bensőséges pillanat, KIFELÉ MINDENKI! - kiált Louis, mi meg szétrebbenünk - de akkor most mégis mi van veletek? - fordul vissza felénk. Mi barátommal egymásra nézünk, és megfogjuk egymás kezét.
   - Menj, üljünk ki a többiekhez - legyint Harry. Mindenki elfoglalja a helyét a nappaliban; Virág Niall ölében ül, aki már... hát, nem akarom tudni, hogy hanyadik Nando's-os menüt tüntetheti el magában, Danielle és Liam kézen fogva ülnek egymás mellett, Zayn a kanapé karfáján ül, bal karjával átkarolja Perrie-t, Louis meg éppen Eleanor-t csikizi, öhm... úgy érzem, sose fog kiderülni, hogy miért. Miután végül is lenyugszanak, mi is leülünk a kétszemélyes kanapéra, és elmeséljük, hogy mi volt az ultrahangon - úristen, az még ma volt...? Ez a nap baromi hosszú volt... -, aztán Harry-vel egymásra nézünk, majd Eleanor-ékra.
   - Srácok, öhm... - köszörüli meg a torkát barátom - figyeljetek, Sophie-val ma elgondolkodtunk azon, hogy kik legyenek a keresztszülők, és... khm. Szóval...
   - Mi rátok gondoltunk - nézek Louis-ékra. El a szája elé kapja a kezét, és könny szökik a szemébe, Louis meg szélesen elvigyorodik.
   - Mi? - szólal meg Niall - miért nem én?
   - Mert ha minden jól megy, te a nagybátyja leszel - paskolja meg a combját Virág, rokoni kapcsolatunkra célozva. A srác beletörődően bólint, majd elvesz még egy csirkeszárnyat, és azt majszolja.
   - És hogy-hogy mi? - kérdezi Eleanor. Megvonom a vállam.
   - Titeket tudlak elképzelni nekik - mosolyodom el, mire a lány átrohan hozzám, felhúz a kanapéról és szorosan megölel. Perrie elkezd tapsolni Zayn a könyökével megtámasztja az állát a térdén, úgy biccent Louis-nak, Danielle fátyolos tekintettel Liam vállára hajtja a fejét, Niall meg nyom Virág arcára egy puszit.
   - A másik dolog meg - áll fel Harry is, amikor Louis visszahúzza magához sírdogáló barátnőjét - Sophie és én együtt vagyunk - jelenti be, és ujjaival belekulcsol a kezembe.