21.fejezet

Harry tegnap este hívott, hogy jövő héten pénteken megyünk a szülészdokihoz ultrahangra, és az előtte lévő napon meg elrabol otthonról. Bár, nem mondta, hogy hova, miért és mégis hogyan, az ablakon át, lemászva a  függönyön, mint a nindzsák, vagy azért bekopog az ajtón, de belementem. Szeretem vele tölteni az időmet. Pláne most...
Virág még reggel elment Niall-lal, és együtt töltik az egész napot, anya meg elment dolgozni, szóval egyedül vagyok itthon. És őszintén mondom, hogy tök jó, mert kell egy kis nyugi.
Mivel a hányinger már a reggeli habitusomhoz tartozik, így csinálok a konyhában egy bögre teát, előásom a nasis fiókból a kedvenc csokis kekszemet, és felvonulok a szobámba. Feltelepedek az ágyamra, és miközben nagyban majszolom a nasimat, bekapcsolom a gépem. Ahogy betölt a netem, megnyitom a Hits Radio online adását, csekkolom a Facebook-omat, átfutom a Twitter-t és megnyitom a G-mail-emet. Éppen felváltva nyomogatom a Like-gombot osztálytársaim nyári képeire és válaszolok egy-két hihetetlenül cuki rajongómnak Twitter-en, amikor elcsípem a rádióműsor-vezetőtől a "Viall"-szót. Gyorsan megnyitom a Hits Facebook-oldalát, ahol azonnal megakad a szemem egy linken, ami unokatesómékról szól. Megnyitom a linket, és a cikk szalagcímét látva megakad a csokis keksz a torkomon:
Lenni vagy nem lenni? - Viall a kérdés
Gyorsan legörgetek a képen, amin Virágot Niall éppen átöleli, és egy puszit nyom az arcára, miközben sétálnak, és elolvasom a cikket:
A One Direction ír manója és barátnője, Bejczi Virág kapcsolata teljesen felhőtlennek tűnik, a két fiatal között tombol a szerelem a saját kis tündéri módján. Ám Niall-nak lenne miért aggódnia, ugyanis Virág magyar származású, és valójában csak azért jött Londonba a nyárra, hogy meglátogassa tizenhat éves unokahúgát, Miss England 2012-t, Sophia Chanasya Aranyit - aki amúgy feltűnően sok időt tölt a banda egy másik tagjával, Harry Styles-szal -, amikor rátalált a szerelem. De a nyárnak hamarosan vége, és Virágnak vissza kell mennie Magyarországra, hogy elvégezze a gimnáziumot, ugyanis ebben a tanévben érettségizik. Arról nem tudunk, hogy az újdonsült 1D-párban felmerült-e már ez a gondolat, hogy mi lesz a nyár után, de a Directionereknek olyan gyorsan a szívükhöz nőtt a szőkésbarna szépség, hogy a lelkükre vennék, ha augusztusban végső búcsút venne a szőke hercegüktől.
Nehogy már! Komolyan, ennek az újságírónak mégis mi a jó fene baja van?! Miért akarja azt sugallni az egész cikkel, hogy ez a kapcsolat nem lesz három hónapnál hosszabb...?
Elküldöm Virágnak Facebook-on a linket, és várok... és dühöngök. Tényleg nem tudom felfogni, hogy miért ilyenek az emberek...
tudom, már láttam. ne válaszolj, hívlak. xx - válaszol Virág az üzenetemre pár percen belül, és szinte rögtön cseng a telóm is. Nem is köszönök, csak hallgatom unokatesómat:
   - Amúgy meg, gondolkodtunk rajta, mert tudjuk, hogy mi a helyzet - mondja.
   - És?
   - Nem csinálunk semmit. A nyár vége még messze van, egy csomó időt töltünk amúgy is egymással. Kihasználjuk az alkalmat, amikor viszont már tényleg az van, hogy jön a nyár vége, na. Majd akkor megbeszéljük. De addig Forever Together-t játszunk - feleli, én meg bólintok - bólintottál, ugye?
   - Te meg most vigyorogsz, mi? - nevetek föl, mire ő is elröhögi magát. Jól van, jók vagyunk...!
   - Na - sóhajt - amúgy, hogy vagy?
   - Hát, hogy lennék, hát itthon vagyok... nem vagyok beteg - vonogatom a vállam.
   - Csak terhes... - suttogja a telóba Virág.
   - Ja - dőlök el az ágyamon - jövő hét pénteken ultrahang - jegyzem meg.
   - Elmenjek veled?
   - Ja, nem. Nem kell. Harry majd elkísér - mosolyodom el, és bár, Virággal teljesen más témák is terítékre kerülnek, az ultrahangon kattog továbbra is az agyam, és beindul a fantáziám. Hogy meglátjuk a műszeren a közös gyerekünk képét... Harry megfogja a kezem... jesszum pepi, mi bajom van nekem?! Szálljunk gyorsan vissza a földre, kisasszony!

Az előző hét nem tudom, milyen szárnyakat növesztett magának, de baromi gyorsan elrepült, a péntek pedig még annál fürgébben közeledett a naptárban. Mire sikerült úgy nagyjából magamhoz térnem, már eljött az ultrahang napja. Harry-vel tegnap végül is nem találkoztam, mert lebetegedett, szegény... el akart jönni velem ma, de amikor tegnap közölte velem ezt a tervét, én azzal a lendülettel lecsaptam a telefont. Majd visszahívtam, hogy meg ne próbáljon elindulni otthonról. És újra lecsaptam. Így Niall elvisz minket kocsival a szülészdoki magánrendelőjébe, és amíg Virág felkísér engem a vizsgálatra, addig barátja elmegy enni valahova.
   - Nem is ő lenne, ha nem enni menne - jegyzem meg röhögve, amikor kiszállunk a rendelő előtt a kocsiból. Paul már ott vár minket a társasház főbejáratánál.
   - Helló, lányok. Gyertek, a hátsó ajtón menjünk be - int, mi pedig elindulunk utána. Megkerüljük szinte az egész háztömböt, majd egy parkolón átvágva belépünk egy egyszerű kis üvegajtón. Felsietünk két emeletnyit a lépcsőházban, aztán Paul kinyitja előttünk az egyik lakás ajtaját, mi pedig belépünk az előszobába. Ami, valójában kb. hat négyzetméter, a bal oldali falnál van három szék, a bejárattal szemben egy fehér ajtó, és jobb oldalról meg a mosdóba vezető ajtó nyílik. Éppen megfordul a fejemben, hogy akkor én most leülök, amikor már nyílik is a rendelő ajtaja, és egy kicsit magas, rozsdavörös hajú, fehér köpenyes középkorú nő lép ki az ajtón:
   - Sophie, igaz? - mosolyog rám, én pedig bólintok - gyertek beljebb - áll el az ajtó útjából, és Virág bejön velem, Paul meg leül az egyik székre - Dr Bescher vagyok, Paul már biztos említett - ráz velem kezet - ne aggódj, minden körülménnyel tisztában vagyok, a vizsgálat sem fog fájni, legfeljebb azért lesz kellemetlen, mert fázósabb vagy - nyugtat meg rögtön, amikor látja, hogy milyen halálfélelem ül ki az arcomra - ülj csak le! - int a szék felé - ülj csak le. Kérlek, hajtsd fel a pólód a hasadról, vagy vedd le, nekem mindegy, mindenkinek máshogy kényelmes - hát, én felhajtom. Ritka az a pillanat, amikor szívesen vetkőzöm mások előtt. Sőt, konkrétan nincs olyan. Ha háziorvoshoz megyünk is, mert megfáztam, akkor is olyan topot veszek fel, ami tapad az alakomra, így nem kell levennem - remélem, nem voltál mosdóba még ma - na, ennél a mondatnál jut eszembe, hogy amúgy rohadtul kell pisilnem. Mert a vizsgálat akkor a legeredményesebb, ha a húgyhólyag telt, ezt én néztem meg még tegnap a neten.
Virág kérés nélkül, végig mellettem áll, amíg én felhajtom a hasamról a felsőmet, a nő pedig rányomja a bőrömre azt a bizonyos zselét. Annyira hideg!!!
   - Igen, ez a legrosszabb pontja az egésznek, hidd el - mosolyog rám kedvesen Dr Bescher, amikor felszisszenek. Rávezeti a hasamra azt a kis... egér-szerű valamit, ami megjeleníti a doki melletti képernyőn a magzatot - hat hetes terhes vagy - állapítja meg - de, remélem, ezt már tudtad - nevet fel szórakozottan, és ezen még mi is összevigyorgunk Virággal - látod azokat a kicsi mozgásokat, ott? - mutat a képernyőn egy kisebb fekete foltra.
   - Aha - húzom össze a szemem, koncentráció gyanánt.
   - Na. Az a babád szívverése - a szívem dobban egy nagyot, beharapom az alsó ajkam, és a szemem megtelik könnyel. Közben Dr Bescher mondja még, hogy ebben a srádiumban jelennek meg a végtagkezdemények, meg ilyenek, de nem tudok mit mondani... az a babád szívverése. A babád... ezen a mondaton valahogy nem tudok túljutni.
   - Ne sírj már - súgja a fülembe Virág, ahogy megszorítja a vállamat, de amikor ránézek, látom, hogy neki is fátyolos a tekintete.
   - Úgy látom, minden rendben van... előfordulhat, hogy most felszedtél fél kilót, annyi havonta felcsúszhat - teszi el a műszert a doki, majd letörli a hasamról a gélt - van valami kérdésed?
   - Nincs, köszönöm - mosolyodom el meghatottan.
   - A munkámat végzem - legyint, amíg én kikászálódok a székből, és megigazítom magamon a pólómat - na, sziasztok.
   - Viszlát - köszönünk el Virággal, és kimegyünk a rendelőből. Paul éppen zsebre rakja a telefont, amikor mellé lépünk az előszobában:
   - Niall már itt van a ház előtt, és mindenki Harry-nél gyülekezik. Perrie, Eleanor és Danielle is - közli velünk, amikor kilépünk a váróból a folyosóra. Virággal egymásra nézünk, és tudjuk, hogy most mi lesz; beavatjuk a lányokat is ebbe az egészbe.
Ugyanazon az útvonalon megyünk vissza, amin bejutottunk a házba, majd a főbejáratnál beszállunk Niall kocsijába. Amíg ki nem érünk a társasházak közül, Paul jön mögöttünk az ő autójával, majd egyszer csak lefordul. Mi továbbmegyünk Harry felé.
Amikor már csak pár saroknyira vagyunk, Niall megkéri, hogy hívjam fel Harry-t, hogy nyissa ki a kapubejárót, így amikor a ház elé érünk, csak le kell parkolni. Mindenki köszönt mindenki, Virágék előre bemennek a házba, és amikor mennék utánuk, Harry a könyökömnél fogva visszahúz:
   - Kész vagy? - néz komolyan a szemembe. Bólintok.
   - Volt időm felkészülni rá - mi is belépünk az előszobába, és miután megszabadulunk a cipőinktől, Harry kézen fog, és leülünk - vagyis... Virág és Niall ül csak le - a többiek közé. El, Dani és Perrie is pókerarccal hallgatja végig a mondókánkat, de még öt perccel később se szól senki semmit.
   - És... bocsi a kérdésért, de mi lesz, miután megszültél? Vagy... megszülöd egyáltalán? Vagy... hogy? - teszi fel a kérdést Danielle. Harry-vel összenézünk.
   - Igazából... - kezdeném mondani, hogy "igazából ezen még nem gondolkodtunk", de a srác félbeszakít:
   - Sok lehetőségünk nincs - folytatja helyettem a mondatot - ha örökbe adjuk, minden ki fog derülni, az abortuszról meg hallani sem akarok.
   - Szóval... akkor most... - járatja köztünk a tekintetét Perrie.
   - Felneveljük - bólint magabiztosan Harry - igen.
   - Húha... - mered maga elé Eleanor.
   - Hát, igen... - nézek Harry-re döbbenten én is, és a feszült hangulat ellenére egy halk nevetéshullám fut át a társaságon. Mindent átbeszéltünk a lányokkal is - hogy Paul mellettünk áll, és tud a dologról, hogy mikor történt ez az egész, és hogy ki nem tudja még... gondolok itt a szülőkre.
Kora estig erről beszélgetünk, majd Perrie és Zayn elmegy, mert rendelték a mozijegyet, és még át kell venniük a kasszánál időben, Eleanor, Danielle, Liam és Louis pedig duplarandira megy, Niall meg gondolta, hogy hazavisz Virággal, de Harry még marasztal, így majd ő hazadob engem később.
Miután mindenki elment, hoz két pohár vizet, átbeszéljük, hogy ő hogy van-mint van, és annyira elbeszélgetjük az időt, hogy mire észbe kapunk, már fél tíz lesz pár perc múlva. Elkezdek szedelődzködni, de mielőtt még elhagynánk a nappalit, Harry szembefordít magával:
   - Mi volt az ultrahangon? Minden rendben volt? - kérdezi.
   - Igen.
   - És? Volt valami a képen? - csillan fel az a bizonyos ellenállhatatlan szempár.
   - Láttam, ahogy dobog a szíve - mosolyodom el, és kibuggyannak a könnyeim. Neki úgyszintén.
   - Sophie! - fogja meg a kezem, és mindkettőt összekulcsolja a sajátjaival - nekünk kisbabánk lesz! - dönti a fejét a homlokomnak, miközben mindkettőnknek potyognak a könnyeink. A jobb kezével végigsimít a hasamon - kisbabánk lesz... - suttogja. Majd kicsit eltávolodik tőlem. Kezeit az arcomra helyezi, és hüvelykujjával végigsimít a járomcsontomon, így letörölve a könnyeimet. Óvatosan, minden egyes pillanatban figyelve a reakciómat, mosolyogva az arcomhoz hajol... tudom, hogy mit szeretne, de a mozdulat közben elbizonytalanodik, és megáll, így én állok lábujjhegyre, hogy elérjem az ajkait, és megcsókolom. Ő azonnal visszacsókol.
Kisbabánk lesz...