20.fejezet

Már tegnap este is hót ideg voltam, nem csoda, hogy a reggeli nem akart megmaradni bennem... bár, lehet, hogy csak a gyereknek nem kellett az a tál müzli. Ma mondjuk el Liaméknek, hogy mi a helyzet velem és Harry-vel, de előtte Virággal töltöm a kora délutánt.
   - Akkor a srácok háromra jönnek értünk a Cardinal elé - mondja unokatesóm a nappaliban, amíg vesszük fel a cipőnket. Bólintok.
   - Igen. És Harry nekem azt mondta tegnap, hogy a stúdióban találkozunk, mert az mégis védett hely, és hangszigetelt... és úgyis ott próbálnak már fél tíz óta. Csak félek, hogy akkor a lányok is ott lesznek... - harapdálom a szám szélét.
   - Nem lesznek - rázza meg a fejét Virág - Eleanor-nak fotózása van, Perrie meg fellép Berlinben, és Dani az egyik háttértáncosa. Niall mondta tegnap.
   - Akkor jó - sóhajtok megkönnyebbülten - akkor már csak Zayn-ék miatt kell aggódnom, és arról, hogy Paul elintézi-e a kiutasításomat az országból.
   - Te tiszta hülye vagy - jegyzi meg Virág.
   - Tudom.
Elmegyünk a Cardinal Place-be, és tartunk egy kis shopping-túrát. Virág a normális stílusának megfelelő ruhákat vesz, én viszont eléggé rámegyek az A-vonalú, vagy kicsit bővebb szabásúakra. Unokatesóm nem szól semmit, sőt, még segít is megtalálni ezeket a ruhákat a boltokban. Rá tényleg, bármikor számíthatok.
Már legalább egy órája sétálgatunk a plázában, amikor meglátok egy csokis standot. Rögtön összefut a nyál a számban.
   - Vegyünk csokiiit! - szólok Virágnak, és mielőtt még válaszolhatna, fokozott tempóban megindulok a stand felé. Már fizetek, mikor odaér mellém.
   - Máskor azért legalább húzz magaddal, vagy mit tudom én! - mondja, és felé fordulok:
   - Karamellás csokibogyót? - tolom az arcába a fehér zacskót, amibe belelapátolták az édességet. Virág vesz egyet, majd nagy szemekkel rám néz:
   - Basszus, ez rohadt finom! - állapítja meg, és így, egymás után nyúlkálva a zacskóba, csokibogyóevés közben sétálgatunk tovább.


Háromkor kiállunk a Cardinal elé, és várjuk Niallt és Harryt, de csak nem jönnek. Már éppen hívnánk őket, hogy mi itt vagyunk lassan tíz perce, hát ők hol futottak bele egy dugóba, amikor meglátom Harry kocsiját. Leparkol előttünk, mi pedig beszállunk; én az anyósülésre, Virág pedig hátra, Niall-hoz. Gyors csókot váltanak, Harry meg nyom egy puszit az arcomra, amikor bekötöm magam.
   - Hogy vagy ma? - kérdezi, miközben rálép a gázpedálra, a kocsi pedig szép fokozatosan felgyorsul 60-ra.
   - Meglepően jól! Bár, a valódi reggelim csokibogyókból állt... - felelek. A "csoki" szóra Niall felkapja a fejét, és kicsit előrehajol:
   - Van még? - kérdezi kiskutyaszemekkel, mire Virág kiveszi a maradék édességet a táskájából - úúú, ez karamellás? - csillan fel a srác szeme.
   - Aha - bólintok, Niall meg már szinte könyékig a kicsike zacskóban jár.
   - Föffi - mondja teli szájjal. Én értetlenkedve Harry-re pillantok.
   - Köszöni - mondja a srác Virággal szinkronba, mire én felnevetek, Niall meg bólogat, majd a középső ülésre húzódik, és átkarolja barátnőjét, aki az ő vállára hajtja a fejét. Mi Harry-vel ezt látva összemosolygunk. Annyira édesek, hogy az már szinte fizikai fájdalmakat okoz...!
A stúdióhoz érve Harry leparkol a számára fenntartott helyen - amin egy pillanatra eléggé meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy ő mégis csak Harry Styles -, és bemegyünk az épületbe. Paul már az ajtóban vár minket:
   - Na, megvagytok! Szuper. Virág, örülök, hogy újra találkozunk - szorítja meg kedvesen unokatesóm vállát, aki elmosolyodik, majd felém fordul - Sophia... hallottam már rólad - ráz velem kezet - Paul Higgins, örülök. Tegez nyugodtan.
   - Helló - mosolyodom el - kérlek, szólíts csak Sophie-nak, a Sophia nekem túl... hivatalos.
   - Á, értem - nevet fel öblös hangján - na, gyertek be - nyitja ki előttünk az ajtót, és félrelép.
A stúdió, ahhoz képest, hogy milyen egyszerű kis folyosón helyezkedik el, valami hihetetlen nagy. Igazából egy hatalmas, négyzet alakú szobáról beszélünk, aminek az egyik szegletében, üvegfal mögött van a rekorder-részleg a mikrofonokkal. Az üveg előtt meg a hangosítós cucc. Bocsánat, ha valaki ért hozzá, és tudja mi az igazi neve, de lány vagyok, fogalmam nincs, hogy hívják!
A szoba tőlünk jobbra eső részében babzsákfotelek vannak, és egy hosszú kanapé, ott ülnek Zayn-ék. Középen pedig kotta- és hangszertartók, amiket, gondolom, szükség eseten bevisznek magukkal az üvegfal mögé. Louis, ahogy meglát minket az ajtóban, felpattan a kanapéról, és nekünk rohan:
   - Sophieeeeeee! - ordítja, és amikor megáll előttem, azzal a lendülettel fel is kap a levegőbe és megpörget - nagyon régen láttalak, Cééépszéééég!
   - Louis, én is nagyon örülök neked, és nagyon szeretlek,...
   - Köszönöm! - vágja a mondatom közé.
   - Nagyon szívesen - folytatom zavartalanul, mire mindenki felnevet -, de még jobban foglak imádni, ha a talpam éri a talajt - erre Louis végre visszarak a földre, majd Virágot szorongatja meg "ölelés" címszó alatt. Én addig Liamékhez lépek, mindkettőjüknek adok egy-egy puszit.
   - Most jöttem rá, hogy mi még nem is beszélgettünk - állapítja meg Liam, és visszahuppan a kanapéra.
   - Hát, szégyelljük össze-vissza magunkat - rázza meg a fejét Zayn dorgálóan.
   - Ez az, hogy merészeltük...! - teszem hozzá én is, mire elvigyorodunk.
   - De a lányoktól csak jókat hallottunk felőled, szóval nem féltjük Harry-t... mármint, nem abban az értelemben, hanem barátilag, vagy... mi - magyarázkodik Liam, én meg rámosolygok.
   - Köszönöm. Pedig kéne - motyogom az utóbbi mondatomat magam elé, de Zayn valószínűleg meghallotta, mert halkan nevetve egy pillanatra rám néz.
   - Na, jó. Louis, szállj le Harryről, Niall, tedd el a kaját, tudod, hogy nem szeretem, amikor stúdióban eszel - hallom magam mögött Paul-t. Feléjük fordulok, és Louis éppen akkor ugrik le Harry hátáról, aki nézi haverját, mert arra valószínűleg megint rájött az ötperc, Niall meg végül is elszakad az édesség zacskójától, amit Virág betesz a táskájába -, Zayn, ne tehénkedj a kanapén! Lányok, üljetek csak le - mosolyog ránk Paul, majd elindul kifele.
   - Hova mész? - kérdezzük Liammel egyszerre.
   - Gondoltam, magatokra hagylak titeket kicsit - mutat az ajtóra a menedzser, de Harry felé fordul:
   - Ez most valójában neked is szólna... khm. Kéne a segítséged - mondja komolyan.
Mindannyian helyet foglalunk; Zayn felül a kanapé karfájára, hogy mi is odaférjünk Harry-vel, Liam mellé beül Paul és Louis, Virág és Niall pedig egy-egy babzsákfotelt tolnak szorosan egymás mellé.
Felvázoljuk a helyzetet - na, persze, nem olyan részletesen, mint Virágéknak múlt héten -, és amíg Louis a könyökével megtámaszkodva a térdén a halántékát masszírozza, Zayn az alsó ajkát harapdálja idegességében, Liam meg döbbenten bámul maga elé, Virággal összenézünk, ő pedig bátorítóan rám mosolyog. Paul, miután feldolgozta az eseményeket, hosszú idő elteltével ő töri meg először a szerencsétlen nyolcasunk csendjét:
   - És... khm. Én miben tudok nektek segíteni? - ezen a mondaton annyira meglepődöm, hogy kénytelen vagyok felpattanni a kanapéról.
   - Hát, nem vetsz meg? - kérdezem alig hallhatóan.
   - Te hülye vagy? - tér magához Louis - már miért vetnénk meg?
   - Tény, hogy felelőtlenek voltatok,... - kezdi Liam, mire Zayn a kezével betapasztja a száját, és "fenyegetően" csak ennyit mond:
   - Hozok egy kanalat...! - erre Liam megadóan maga elé emeli a kezeit, én meg, miközben folynak a könnyeim a meghatottságtól és megkönnyebbüléstől, felnevetek.
   - Köszönöm - mondom halkan Paul-nak, aki mosolyogva megcsóválja a fejét.
   - Nincs mit. De mit tudok segíteni?
   - Hát... ugye, jó lenne, ha ez nagyon nem derülne ki - mondja Harry - a baba négy hetes, szóval két hét múlva kell menni az első ultrahangra, hogy minden oké-e vele. Valahogy el kéne érni, hogy semmi ne derüljön ki, senkinek nem hiányoznak a pletykák. Pláne azt nem akarom, hogy mindenki megutálja Sophie-t. Nem érdemelné meg - lép mellém, és megszorítja a kezemet. Paul komolyan bólint, majd vállat von:
   - Ez a legkevesebb. Beszélek majd Lou magánnőgyógyászával, remek orvos, és benne én is megbízok. Sophie, hívnak már fotózásokra?
   - Nem - rázom meg a fejem.
   - Csak mert ebben az időben szoktak jönni a felkérések. Mindegy, neked csak annyi dolgod lesz, hogy hagyj mindent rám, mondd el a szüleidnek, hogy mi történt és pihenj. Oké? - szomorúan mosolyogva bólintok.
   - Cépszég, Elnek szólhatok? - kérdezi hirtelen Louis.
   - Nem, még ne. Úgy gondoltam, hogy nekik majd az első ultrahang után mondanám el, és...
   - Nekik? - értetlenkedik Liam.
   - Hát, Eleanor, Danielle és Perrie - magyarázom. Liam bólint, én meg visszafordulok Louis-hoz - ne hívj Cépszégnek, légy szí'!
   - De valaminek hívnom kell téged... óóó, megvan - vigyorodik el. Jaj, nekem - Picúúúúr! Úgyis olyan apró vagy.
   - Te meg totál süsü - lengetem meg a kezem az arcom előtt - "süsü"... - gondolkodom el - Süsü... Louis, ez illik rád.
   - Picúr és Süsü meghódítja a világot! - pattan fel a kanapéról, bal öklét a levegőbe emelve. Én a tenyerembe temetem az arcom, úgy kezdek el röhögni. A többiek úgyszintén. Bár, Paul... hát, ő csak forgatja a szemét, de a szája sarka nem egyszer remegett meg, szóval tuti neki is tetszett.
Ezután a srácok felállítják a mikrofonokat, Niall behangolja a gitárját, és akusztikusan eléneklik nekünk a One Thinget:
   - You've got that... one thing! - éneklik a dal utolsó sorát, Louis meg, velem tartva a szemkontaktust, a kezével a mellkasától a csípőjéig egy félkört ír le a levegőben, terhes hasat imitálva, mire Liam erősen a srác oldalába könyököl, hogy viselkedjen már. De én jól szórakozom Louis-n. Ő így dolgozza fel az ilyen eseményeket.