7.fejezet

   - Sophieeee, kelj fel-kelj fel-kelj fel! - ugrál az ágyamon Virág - ma van az Alan Carr, ma van az Alan Carr!

   - Tudom-tudom, na... - nyöszörgök a paplan alól - mennyi az idő? - könyökölök fel az ágyamon, és próbálok magamhoz térni.

   - Fél egy - felel unokatesóm.

   - Mi van?!?! - ugrok ki az ágyamból - végigaludtam a délutánt???

   - Aha - bólint Virág - de nem akartalak felkelteni, nehogy már mosogatórongy legyél este...

   - Öhm... köszi, édesem, de két óra múlva el kell indulnunk, ha oda akarunk érni négyre - rohanok a ruhásszekrényemhez. Feltépem az ajtaját, és... megtorpanok. Merthogy fogggalmam nincs, mit vegyek fel - basszus...

   - Én már elő készítettem neked - kopogtatja meg a vállam Virág, majd az íróasztalomhoz tartozó székre mutat; ott lóg rajta a kedvenc csőfarmerem, egy fekete, csipkés Abercrombie-top, és egy piros, hosszított, gombos vékony pulcsi, aminek a bal zsebe felett egy sötétkék "A"-betű van. Imádom.

   - Imádlak - fordulok Virág felé, majd felkapva az összekészített outfit-emet, berongyolok a fürdőszobámba, gyorsan átöltözöm, majd lemegyünk a konyhába. Megreggelizem - Virág csinált palacsintát... egyszerűen megfogalmazhatatlan, hogy milyen jó dolgom van... -, aztán vissza a fürdőbe, fogmosás, beszárítom a hajam, amíg unokatesóm - egy jót tízperces könyörgés után - megcsinálja a sminkemet.

Egy óra, és elkészülünk... vagyis majdnem. Mert még egy fél óra elmegy arra, hogy megtaláljam a piros Converse-met. Az egész szekrényemet feltúrom, amikor is rájövök, hogy tegnap berúgtam az ágyam alá. Felveszem, aztán lemegyek a konyhába. Amikor Virág meglátja a cipőt a lábamon,... megtapsol.

   - Imádom, amikor úgy vagy cinikus, hogy meg se szólalsz - mosolygok rá, mire ő felnevet - na, menjünk. 

Átbuszozunk a stúdióhoz, és fél négyre már ott is vagyunk. Király. A backstage-ben eligazítanak minket, hogy merre van az öltözőm. Ott töltjük el az időt kezdésig.

   - Figyelem, Alan Carrt és minden vendéget megkérünk, hogy fáradjon a színpad mögé - mondja a hangosbemondó, hát odamegyünk.

   - Sziasztok - köszön ránk Alan Carr. Mi rögtön elvigyorodunk - már röhögtök rajtam? Szuper, legalább jó kedvű lányok lesznek a közönségben.

   - Ne-nem. Én vagyok a meglepetésvendég. Ő meg az unokatesóm - magyarázok, Virág pedig int egyet.

   - Nehogy már, ilyen fiatalon? - csodálkozik a pasas - hát még a fenekeden van a tojáshéj! - és Virággal idáig bírjuk. Elkezdünk röhögni. Carr besétál a színpadra integetve, majd leül a nagy kéz-alakú foteljébe - Üdvözlünk mindenkit a ma esti Chatty Man show-ban! Tudják, a show kezdete előtt... - és rizsázik. Virággal meg a backstage-ben nézzük egy kicsi tévécskén, és szétröhögjük a fejünket minden egyes mondaton. Ez így megy egy negyed órán keresztül, amikor bejelenti - a szünet után a vendégem lesz a One Direction, akivel még mindig van egy lezáratlan ügyünk tánc terén! Ne menjenek messzire!

   - Ééés... ennyi! - halljuk az operatőr hangját, és mellettünk vagy három sminkes csaj csűr ki a színpadra igazításra. Ha nem állunk félre, nem hogy fellöknek, de eltaposnak minket.

   - Oké... szerintem... mi itt útban leszünk a szünetben - jegyzi meg Virág - nemm... állunk odébb? - vigyorog.

   - Óhóhóóó, tudom, mit akarsz - röhögök - de a srácokat elég rendesen elbújtatták, szerintem maradjunk itt, úgyis beléjük fogunk botlani... előbb-utóbb.

   - Köszi! - nevet rám.

   - Lányok, gyertek, megmutatom, ti honnan jöttök majd be a táncos jelent előtt - lép hozzánk egy headset-es férfi. Nem tudom miért, de elég rendesen deja vu-m van...

Követjük a pasast, aki átvezet minket a másik oldalra, így most a színpad jobb oldalán állunk.

   - Nektek azért ide kellett, mert a másik oldalról majd a One Direction érkezik, és hogy ne legyen kavarodás - szinte látom, ahogy Virágnak felrobban a feje.

   - Köszönjük - felelem, mire a férfi biccent, és továbbáll. Rögtön Virág fölé fordulok - nyugiii, nyugiii. Nagy levegő beszíííív.... kifúúúúj.... beszíííív... kifúúúúj. Tudod... ahogy mindig is szoktad.

   - Megőrülök, megőrülök - mozgatja maga előtt az ujjait megfeszítve - el kellett volna bújnom, de úgy, hogy még te sem veszed észre, hogy eltűntem mellőled.

   - Hát, édesem, azzal hiába próbálkoznál - karolok bele.

   - Öt másodperc, és kezdünk! Négy! Három! - kiabálja az operatőr.

   - És újra itt vagyunk a reklámok, a gyógyszerek, a szénanátha és a különböző mosószerek bemutatása után! - tárja szét a karját Alan Carr a kéz-székben - és akkor most következzenek a legelső vendégeim a mai estén: öt srác, négy angol, három barna, két album, egy ír! A Ooooone Directiooooon! - áll fel a fotelból, amikor befutnak Harryék. A közönség - ami ma szinte csak lányokból áll - egyszerre kezd sikítozni, mint a veszett egerek. Leülnek a hosszú kanapéra, Louis és Zayn a karfára, Niall, Liam és Harry pedig közéjük. Alan vissza a székébe - hát, sziasztok újra.

   - Helló - köszönnek egyszerre.

   - Kihevertétek a legutóbbi vereséget? - vigyorog kegyetlenül Alan Carr.

   - Nagy nehezen, de sikerült - nevet Harry.

   - Tudjuk, hogy bunda volt - teszi hozzá Louis, és mindnyájan felröhögnek.

   - Á, hitegesd csak magad ezzel, én meg az Alanek jobbak voltunk - mutogat rá a műsorvezető -Te, Liam, akkor nem volt barátnőd, ugye?

   - Igen, akkor szakítottunk, nehéz is volt, amikor szóba került a téma - bólogat Liam -, de azóta minden rendben van. Teljesen rendben vagyunk.

   - Tényleg, kinek is van barátnője közületek? - kérdezi Alan, és Louis, Zayn és Liam felteszik a kezüket - és minden oké? Tényleg... nem aggódnak a rajongók miatt? Zayn, a te barátnőd hogy viseli?

   - Hát, egész jól. Az elején, mondjuk, féltünk, hogy mit fog...

   - Jó, annyira nem érdekel - szakítja félbe Alan - Louis, te vagy a legrégebb óta kapcsolatban, igaz?

   - Igaz.

   - Oké. Gratulálok - biccent - Harry... neked hogy-hogy nincs hosszú kapcsolatod? Mert voltak már párhetes kavarások, egy-két csókos képet is láthattunk rólad és lányokról, de... egyiket sem ismertük meg.

   - Erhm... igazából erre nem tudok mit mondani.

   - Én meg ezzel nem tudok mit kezdeni - vágja rá Alan, és újra zeng a röhögéstől a stúdió - Niall. Szia.

   - Szia, Alan - köszön vigyorogva Niall, Virág meg annyira megszorítja a karom, hogy azt hiszem, mindjárt felvisítok.

   - Engedj el! - suttogom neki könnyes szemekkel.

   - Bocsi - enyhít a szorításán unokatesóm. Addig Alan tovább kérdezgeti Niallt:

   - Legutóbb nagyon csúnyán megütöttél... - Niall bólint - nem akarsz bocsánatot kérni?

   - Nem - vágja rá Niall, a srácok meg újra felröhögnek.

   - Neeeem? - játssza Alan az elképedtet - hát, akkor! Gyerekek, eljött az idő a következő táncos csatánkhoz! - áll fel a kéz-fotelből, és felrakja a kis kávézóasztalra a hatalmas magnót - a bíránk pedig egy nagyon... nagyon gyönyörű lány lesz, akivel a srácok pár hete már találkozhattak is! Megnyerte az iskolait... a városit! A megyeit! Ma pedig már csak úgy emlegetjük, hogy Miss England 2012! - tárja felém a karját, én meg fellépek a színpadra. Mindenki őrjöng és tapsol, én pedig mosolyogva integetek a közönségnek, és leülök a még szabad fotelba - amúgy, mi az igazi neved, kislány? Mert eléggé picike vagy - kezdi az én oltogatásomat is.

   - Sophia Chanasya Aranyi - felelek.

   - Egészségedre - biccent, és mindenki felnevet. Én is - és hány éves vagy?

   - Tizenhat lettem májusban - mondom, ő pedig, lehúzva az orrára a szemüvegét, végigmér.

   - Tizenhaaaat? - képed el - akkor nem adom kölcsön a One Direction-babáimat.

   - Azt nem mondtam, hogy mentálisan is annyi vagyok - vágom rá, mire mindenki elkezd nevetni.

   - És neked mi a fontos egy produkciónál? Mondjuk, egy táncnál - tér a táncos összecsapásra.

   - Mennyire megy egyszerre... mennyire élvezik a táncosok... és, persze, hogy mennyire passzol a koreográfia a zene stílusához - válaszolom.

   - Értem. Srácok, szedjétek össze magatokat, aztán kezdjétek, hogy überelni tudjalak titeket! - fordul a srácok felé, akik felállnak szépen, egy félkörbe, majd Alan benyomja a We'll be come back-et Calvin Harristől. Louis-ék egy szépen begyakorolt koreográfiába kezdenek bele. Valami hihetetlenül jó! És most Zayn sem rontja el, mint a legutóbbi adásban. Sőt, a kis táncuk végén Niall beáll a félkör közepébe, és amíg a srácok az evezős táncukat nyomatják a háttérben, ő abba a hagyományos ír táncba kezd bele, amit már annyiszor láthattunk tőle, és amit annyira szeretünk mi is, Directionerek. Amikor vége van a kis táncuknak, a közönség tombol, és szinte mindenki felállt a helyéről. Én tisztán hallom Virágot, ahogy a backstage-ben visítozik, és én is csak dicsérni tudom a srácokat.
   - Na, ezt übereld! - kiált Alanre Niall, ahogy átkarolják egymást a fiúk.
   - Ó, csak figyelj, meg fogod még bánni azt, hogy velem kezdtél ki! - kontrázik Alan, majd felkiált - indítsátok a zenét! - és beindul a Gangnam Style Psy-tól. Látjuk a tipikus cowboy-táncot, a szokásos Alan-táncot, és még egy csomó kisebb táncfigura: hullám a kezével, tviszt, ütemre való ugrálás... minden. Nagyon jó ez is! Most is őrjöng a közönség, és egyszerűen hihetetlen jó a hangulat. Én most is csak "húúúú!"-zok, tapsolok, dobolok a lábammal... nagyon jó itt lenni. Amikor Alan is befejezte a táncát, megfogja a kezem, és felsegít a fotelból - na, Sophia! - állít középre, és Harry is megfogja a kezem a másik oldalról - mondd, ki nyerte meg a ma esti tánccsatát?
   - A nyertes... - húzom el az eredményhirdetést - a tánccsata nyertese a mai este... nem más, mint... - a közönségben a lányok lassan már a denevérek hanghullámain visítanak - a One Direction! - emelem az égbe Harry kezét, és egyszerre több dolog is történik ugyanabban a pár másodpercben; Alan térdre rogy "NEEEEE!"-felkiáltással mellettem, Niall Liam hátára ugrik, Zayn és Louis egymás vállát markolva ugrálnak teljes erőből, Harry meg... Harry a kezemnél fogva befordít maga elé, és...
Megcsókol.
De olyan szenvedéllyel... olyan szenvedéllyel még senki sem csókolt engem. Egy pillanatra el is vesztem a fejem az ajkai érintésétől, de gyorsan ellököm magamtól. Ő továbbra is fogja a kezem. Mélyen a szemébe nézek. Szinte minden megszűnik körülöttem, ahogy belemerülök abba a bizonyos zöld szempárba.
Lélegezni is elfelejtek.