5.fejezet

Virággal és Chris-szel a parkolóban találkozom, miután átöltöztem. Amikor meglátom őket a bejáratból, vállamon átdobva a ruhazsákot, amibe a lila ruhámat csomagoltam be gondosan.

   - Sophieeeee! - visít Virág, amikor melléjük érek, és a karomat megszorítva fel-le ugrál.

   - Tudooom, ez kész - érintem meg vigyorogva a tiarát a fejemen. Igen. Nem volt szívem levenni.

   - Add a ruhád - veszi el tőlem a zsákot Chris, és berakja a kocsija csomagtartójába.

   - És? Most merre menjünk? Valahol meg kell ünnepelni ezt - kérdi Virág, amíg beszállnak a szürke Range Roverbe. Én is kinyitom az ajtót, amikor valaki utánam kiált. Megfordulok, és Harryt látom a mi irányunkba jönni.

   - Csak egy pillanat - szólok be Chris-éknek, majd Harry elé szaladok.

   - Azt hittem, nehezebb dolgom lesz - vigyorog rám, és végigszántva a karomon, beakasztja a dzsekim zsebébe az ujját. Én csak megforgatom a szemem.

   - A barátaim már várnak rám - mutatok a kocsi felé - sietnék - emelem ki a kezét a kabátom zsebéből, és Harry, kapva kap az alkalmon, és megfogja a kezem.

   - Akkor miért jöttél ide? - vigyorog tovább.

   - Oké, mit akarsz tőlem? - tépem ki a kezem az ujjai közül, mire ő meglepetten felvonja a szemöldökét, majd, a szája szélét megnyalva, újra mosolyra húzza a száját.

   - A kérdés inkább az, hogy te mit akarsz tőlem.

   - Nehezen adod fel, ugye?

   - Harryyyyy! - ordít valaki az egyik autótól - menjünk máár! Niall éhes, Zayn-t várja Perrie, Liam menne Danielle-ék után, én meg már rohadt fáradt vagyok! - kizárásos alapon csak Louis lehet az...

   - Találkozunk még, felség - céloz pimaszan a koronámra, majd zsebre tett kézzel sarkon fordul, és elindul a srácok felé. Én is visszamegyek a kocsihoz, és Virág hátulról, ahogy becsukom az ajtót, a középső ülésre húzódik, és előre hajol:

   - Ez ki volt? - kérdi - nem láttam a sötétben.

   - Egy idióta... - forgatom meg a szemem, majd sóhajtva hátradöntöm a fejem a támlának, és bekötöm magam.

   - Indulhatunk? - néz rám aggódóan Chris.

   - Kérlek - simítom meg a vállát. Ő megszorítja a kezem, majd gázt ad, és kihajtunk a parkolóból - és? Kitaláltatok valamit, hogy hova megyünk?

A Player-be. Mint kiderült. Csak nem mondták el a kocsiban.

   - Óóó, tudjátok, hova akarok én menniii - karolom át mindkettőjüket, amikor belépünk a helyiségbe.

   - Érted bármit - nyom Chris egy puszit az arcomra, amíg Virág átkarolja a derekamat:

   - Na, akkor gyerünk ünnepelniii! - kezd el rugózni unokatesóm a zene ütemére, és a bárpult felé vesszük az irányt. Felülünk a magas székekre, és a pultossrác rögtön kérdezi, hogy mit szeretnénk.

   - Nekem egy alkoholmentes Long Island-et, neki - mutat rám Chris - egy light kólát.
   - Húha...  két kocsival vagytok? - viccelődik - te mit kérsz, szépségem? - fordul Virág felé bájolgó mosollyal, aki sokkoltan kerüli a srác tekintetét - valami erőset?
   - A szépség tizenhét - kelek a lány védelmére fenyegető hangsúllyal.
   - És egy Virgin Nannát kér - teszi hozzá Virág.
   - És ha bele mersz keverni valamit, kinyúvasztalak - így Chris. A pultos felhúzott szemöldökkel pislog párat, majd elkészíti az italokat - barom... - jegyzi meg halkan barátom, mi meg Virággal összevigyorgunk - mi az? - néz ránk.
   - Aranyos vagy, amikor véded a családom... csak ennyi - mosolygok rá, mire ő átkarol.
   - Kilenc ötven lesz - tolja elénk a pultosgyerek az italokat. Chris fizet, majd miután megisszuk azokat, elmegyünk táncolni. Virággal tombolunk, Chris néha-néha megforgat minket, egy-két dal szövegét mi is üvöltjük a tömeggel. Életem eddigi legjobb bulija. Imádom őket.
   - Jahj, én nagyon elfáradtam, menjünk ki levegőzni! - mondja Virág, én meg bólintok. Ahogy kilépünk az ajtón, rögtön megcsap minket a hűvöskés levegő. Sétálgatunk egy kicsit, majd Virág leül a közelben lévő padra.
   - Lányok, én elmegyek a kocsihoz, van benne egy üveg víz - mondja Chris, majd elmegy a Range-hez. Én a dzsekim zsebébe dugom a kezem, és akkor veszem észre, hogy van benne valami... valami papírka. Kihúzom a kezem a cetlit fogva a zsebemből, szétnyitom a gondosan összehajtogatott kis fecnit. Ennyi rajta a szöveg: hívj fel, felség. xxH és egy telefonszám. Megcsóválom a fejem.
   - Ilyen nincs...
   - Mi az? - kérdezi rögtön Virág.
   - Semmi-semmi... khm... - vágom gyorsan zsebre a cetlit, és leülök mellé a padra.
   - Mennyi az idő?
   - Háromnegyed tizenegy - nézem meg a telómon, és a következő pillanatban az a pultossrác lép ki az ajtón, aki bepróbálkozott Virágnál.
   - Te meg mit akarsz? - kérdezi tőle unokatesóm fenyegető hangnemmel.
   - Hé, nyugi, csak beszélgetni akarok.
   - De... én nem.
   - Na, ugyan már... - lép még egyet.
   - A "nem" azt jelenti, "nem". Menj vissza italokat kevergetni - lépek unokatesóm védelmére.
   - Ó, itt a nehéztüzérség - fordul felém gúnyolódva - most komolyan, mit akarsz tenni ellenem? Hívod a pasidat?
   - Lányok - szól a hátunk mögül Chris - gyertek, menjünk haza - mi rögtön elindulunk felé, de a pultos még utánunk szól:
   - És ez a két kis ribi osztozkodik rajtad? Gyerek, ezt tanítanod kéne! - Chris megtorpan, és ökölbe szorított kézzel visszafordul.
   - Szívem, ne törődj vele, csak menjünk haza - suttogom neki, de csak int egyet.
   - Mit mondtál? - lépked lassan a pultos felé. Amikor elé ér, a gyereknek ráfagy az arcára a mosoly, mert akkor látja, hogy Chris mennyivel nagyobb nála.
   - Chirs, hagyd abba! - kiáltok hisztérikusan. Barátom felém kapja a fejét, és megfordul.
   - Jól van, neked sincs több eszed, hagyod, hogy egy nő irányítson - szólal meg még egyszer a srác. És ez az a pillanat, amikor Chrisnek betelt a pohár. Megfordul, és azzal a lendülettel beveri a srác orrát, aki a fájdalomtól felordít és összerogy. Én odarohanok, mert látom, hogy Chris bármelyik pillanatban bele is rúghat még egyet a gyerekbe.
   - Chris, gyere, menjünk innen - rángatom a kezét - gyere már, kérlek! - húzom tovább. Végül is megfordul, és totál csendben elindulunk a kocsihoz. Virággal néha összenézünk, és szavak nélkül is megértjük egymást; ez durva volt...
A kocsiban is mindenki a gondolataiba merül, majd amikor a házunkhoz érünk, elköszönünk Christől, és felmegyünk a lakásba.
   - Virág, te meddig maradsz nálunk? - töröm meg a csendet, amikor meglátok három bőröndöt a nappali közepén.
   - Hát, őőő... úúúgy... nyááár végéig...? - vigyorodik el.
   - Basszuuuuus! - ugrok a nyakába - ezt nem hiszem el! - ugrálok, mint egy idióta.
   - Na jó. Pakoljuk fel a cuccomat! - felvisszük a bőröndöket, gyorsan kipakoljuk Virág cuccait, és egész éjjel beszélgetünk. Egy kis bökkenő kivételével ez volt az idei nyaram egyik legjobb estéje.
És ez lesz életem egyik legszebb nyara.