- Bent vagy! - ugrik a nyakamba unokatesóm, és csontropogtatóan megölel.
- Tudom, csak azt nem értem, hogy te hogy-hogy jobban örülsz ennek, mint én? - nevetek fel, miután elenged. Ekkor Chris, aki egy lila, párnázott kis puffon ül, megfogja a csuklóm, és az ölébe von.
- Fantasztikus voltál - nyom egy puszit az ajkaimra, és az ujja köré tekeri az egyik begöndörített tincsemet.
- Köszi - mosolyodom el, és végigsimítok a tarkóján - olyan jó volt, hogy megtaláltalak titeket a tömegben. Valahogy könnyebbnek éreztem.
- Amúgy az milyen már, hogy a One Direction a harmadik zsűri? - vált hirtelen témát Virág - basszus, megvilágították őket, azt hittem, elájulok! - na, igen. Virág Directioner. Ahogy én is. Csak... nem tudom. Nekem ma van elég bajom - ja, és elvileg Danielle és Eleanor is itt van valahol a tömegben, vagyis már töltöttek fel magukról képet innen...
- Húha... készült a nő - jegyzi meg Chris, én meg nevetve felállok az öléből.
- Na, jó. Én elmegyek, keresek valamit inni.
- Hagyd, majd én - pattan fel barátom, de legyintek:
- Nem, maradj csak - és elindulok a versenytársaim és hozzátartozóik között szlalomozni. Igazából, egész gyorsan megtalálom a büféasztalt, mivel a fejek között sikerült kiszúrnom Niall szőke haját, és ahol ő ott van... ott van kaja is. És milyen igazam lett!
Elveszek egy üvegpoharat a tálcáról, és töltök magamnak egy kis jeges teát, amikor Niall megfordul a púposra rakott papírtányérjával.
- Uhh... jó étvágyat - csúszik ki a számon, ő meg felém kapja a fejét.
- Köszönöm - mosolyodik el, majd látva, hogy csak egy pohár van a kezemben, megkérdezi - te nem eszel?
- Ó, Isten ments... - kortyolok bele az italomba, majd látva az elég... hát... érdekes "még-egy-hülye-csaj-aki-nem-eszik-basszus"-arckifejezését, gyorsan megmagyarázom - túlságosan izgulok ahhoz, hogy most bármit is egyek az utsó forduló előtt.
- Á, értem... azt megértem. De szerintem nem kell, szép vagy, jó hangod van, és ha okos vagy, nyert ügyed van - bátorít, én meg hálásan rámosolygok.
- Niall, Zayn mindenhol téged keres, ott hagytad az asztalon a tele... ó... helló - mosolyog rám kacéran Harry, amikor meglátja, hogy barátja kivel beszélt éppen, amikor közénk lépett - hogy hívnak?
- Sophie - felelem.
- Sophie... nagyon tetszik.
- Nekem is - szól közbe Niall.
- Persze, neked mindegyik tetszik - vigyorgok rá, mire ő széttárja a kezét:
- Hát, én arról nem tehetek - nevet - na, megkeresem Zaynt - és elmegy, kettesben hagyva minket Harryvel.
- Szóval, Sophie... melyik megyét képviseled? - támaszkodik Harry az asztalnak.
- City of London - iszok még egy kicsit a teámból - tetszik a verseny? - kérdezek ezúttal én.
- Hát, egyvalaki nagyon tetszik - vonja fel a fél szemöldökét. Zavaromban inkább kerülöm a tekintetét - te nem angol vagy, ugye? - kérdezi.
- Nem, nem igazán.
- Hát? Olasz? Spanyol? Libanoni?
- Libanoni...? Ez új... nem. Latin-magyar-indiai.
- Ó... akkor már értem, miért vagy ilyen... káprázatos - mosolyodik el újra, és ujjával végigsimít az államon. És nekem ekkor lett sok(k)... meg tiszta vörös a képem.
- Ne haragudj, de vissza kell mennem a... khm... az unokatesómhoz és a barátomhoz, már biztos keresnek - mutatok abba az irányba, ahonnan jöttem, és faképnél hagyom a srácot.
A szünet után a négy lánnyal visszamegyünk a backstage-be(időközben kiderült, hogy a Barbie-babát Angelicának hívják... meg sem lepődöm...), és egy utolsó sminkigazítás után kihívnak minket a kifutóra.
- Az öt döntős! - áll mellénk a konferanszié, és egy párperces taps után elénk rak egy kalapot, benne kis cetlik. A beszéd témái. Szuper... - kérjük, húzzatok egy-egy kis papírkát, majd menjetek hátra, tíz percet kaptok, hogy kitaláljátok és megírjátok a beszéd vázlatát! - egyenként húzunk egy-egy kis cetlit, majd hátra megyünk.
- Ki mit kapott? - kérdezi Angelica - én az erőszak elleni fellépést.
- Szabad véleménynyilvánítás- és elfogadás tinédzserek között - fordulok felé.
- Te rohadt mázlista - rázza meg vigyorogva a fejét.
- Hát... igen - nevetek fel, majd leülök egy öltözőasztalhoz, és a tollam szinte magától írja a szavakat a papírra úgy, mintha nem is én irányítanám. Durva. De nem baj, szinte alig gondolkodok, és írok-írok-írok. Imádom ezt az érzést.
Amikor szólnak, hogy lejárt a tíz perc, én már csak lazulok a sminkasztalnál, és olvasgatom az írásomat. A headset-es nő újra feltűnik a backstage-ben, és maga köré rendel minket.
- Rendben, lányok. Utolsó forduló, ezután már csak az eredményhirdetés van, mindenkinek sok sikert. Abban a sorrendben követitek egymást, amilyen sorrendben kihúztátok a cetliket - akkor harmadik vagyok... végre nem én zárom a sort... - az első kettő kövessen, kérem! - int, és elmennek a függöny felé. Mi, hárman leülünk az öltözőben, és... várunk. Angelica mondja el először a beszédét, nagyon remélem, hogy jól sikerül neki. És a másik lányé is, ő nagyon ráparázott a dolgokra.
Egy fél óra múlva a headset-es nő kíséretében visszajönnek Angelicáék is, és minket, hármunkat hívnak. A függöny mögött a nő felém fordul, és elhúzza a függönyt:
- Mehetsz - nagy levegőt veszek, és kilépek a kifutóra, ahol már felállítottak egy pódiumot. Mindenki tapsol, én odasétálok a pódiumhoz, és leteszem rá a jegyzetemet. Körbenézek a terembe, és a szememmel Virágékat keresem. Ugyanott állnak, ahol szünet előtt - hál' Istennek -, így tök gyorsan meg is találom őket. Megköszörülöm a torkom, és belekezdek a beszédembe:
- Tinédzserkorban üti fel a fejét a legjobban a klikkesedés, és a generációk sajátos társadalmi osztályaiba való besorolás a gyerekek között. Ezt leginkább az befolyásolja, hogy mennyi pénzed van, milyen ruhákban jársz, bulizol-e minden hétvégén, ahol talán egy-két pohár alkoholos italt is fogyasztasz... és ez szomorú. Szomorú, mert az emberek a felszín alapján döntenek, és még azelőtt alakítanak ki valakiről véleményt, mielőtt az benyomást tehetne rájuk. Ha éppen olyannal beszélsz, akit egy bizonyos ember nem kedvel, te is célponttá válsz, pedig nem tettél semmit. Csak fel merted vállalni azt, amit más tinédzser nem merne; önmagadat. Én, személy szerint úgy vagyok vele, hogy inkább meghúzódom egy közösség hátterében, csinálom a saját dolgomat, és azokra a barátaimra támaszkodom, akikre tényleg számíthatok, és nem hánykolódom ébren éjnek évadján, hogy az állítólagos "LB-m" másnap fog-e hátba szúrni, vagy vár még egy hetet. Ha úgy tartja kedvem, olvasok, ahelyett, hogy egy tömegsorozatot néznék, azt a zenét hallgatom, amit én akarok, mert szeretem a bandát és a stílusukat, sőt, fel is vállalom, hogy "igen, ez én vagyok". Nem feltétlenül fog tetszeni mindenkinek. De nem is kell, hogy mindenkinek tetsszen. Én csak azt nem tudom elviselni, amikor megemlítem valakinek, hogy néha hallgatok Justin Biebert, rögtön jönnek a negatív leszólások, hogy "jaj, ne már, azt a nyálgépet, hogy tudod te hallgatni, satöbbi.", de hát könyörgöm: amíg nem kezdek el annak az embernek áradozni az énekesről, úgy nem tudok azzal az agyára menni, hogy csak felvetem, hogy nekem az tetszik... van olyan barátnőm, aki dubstep-et hallgat, és van olyan is, aki musical-mániás. Én konkrétan mindenevő vagyok, két műfajú zene létezik számomra; ami tetszik és ami nem, de mondjuk, a fent említett két jó barátom... ők is nagyon jól kijönnek egymással, mert félretették azt a határt, ami nagyon sok tinédzser közé árkot vet, mint a Szent András-törésvonal. Mert nem érdekli őket. Élvezik egymás társaságát, szeretik egymást, annak ellenére, hogy a dubstep és a Broadway ég és föld. A ruhamárkáknál ugyanaz; most nem teljesen mindegy, hogy százezer font volt a szoknya vagy csak tíz, amíg tetszik? A legnagyobb baj a tinédzserek körében az, hogy nem merik felvállalni magukat és a személyiségüket - amit páran önző módon és ravaszon ki is tudnak használni -, inkább felvesznek egy olyan álarcot, amivel elfogadják. De ő maga sosem tud kibontakozni, mert olyan határok között él, amibe ő sétált bele. Pedig mennyivel színesebb lenne a világ, ha mindenki lenne olyan bátor, hogy felvállalja önmagát, és elfogadnánk egymást? - a beszédem végeztével a közönség egy emberként áll fel, és kezd tapsolni. Virág és Chris, persze, a "#1 fanjaim" élszurkolókat megszégyenítő kántálással harsogja túl a tömeget. Ahogy mosolyogva végigpásztázom a közönséget és később a zsűrit is, Harry pillantását is elkapom. Pimasz félmosolyával az arcán tapsol, és egy félperces szemkontaktus után rám kacsint. Én inkább tovább figyelem a tömeget, majd amikor a konferanszié kilép mellém, elmotyogok a pódiumon való mikrofonba egy halk "köszönöm"-öt, és visszamegyek a backstage-be. Az utánam következő lány tiszta görcsben áll a függöny mögött.
- Ne izgulj - szorítom meg a csuklóját - könnyebb, mint amilyennek tűnik - mosolygok rá, és leülök ahhoz a sminkasztalhoz, ahol megírtam a beszédemet.
A beszédek után van egy húszperces szünet, mert a zsűri elvonul dönteni, és itt most nem csak a beszédeket figyelik; az első és a második forduló szerint is rangsorolnak minket. Hurrá. Amíg ők döntenek, mi öten hátul igazgatjuk a sminkünket, egymás haját és drukkolunk a másiknak, hogy érjen el helyezést... de legbelül, mélyen legbelül, mindenki abban reménykedik, hogy ő lesz a nyertes. Én már reménykedni sem merek. Nekem már a Top5-be való bekerülés is éppen elég volt.
- Lányok, kérem, fáradjatok ki a kifutóra, emelkedő számsorrendben! - mondja a headset-es nő, én meg magam elé engedem a többi lányt. Egymás után, szépen kivonulunk, és a konferanszié mögé állunk, V-alakban. A kifutón már ott van a dobogó, mellette pedig két kisebb és egy jóval nagyobb korona egy gurulós asztalon, vörös, földig érő terítővel.
- A zsűri döntése, hölgyeim és uraim... megszületett - jelenti be kis hatásszünettel, és a közönség izgatottan tapsol - megkérem Mr Pettyfert, hogy fáradjon ki ide, mellém és olvassa fel a dobogós helyezéseket! - tartja a színész felé a borítékot, aki ruganyos léptekkel kisétál, és a kezébe veszi a mikrofont és a borítékot. A függöny mögül, a backstage-ből pedig kisétál Eleanor Calder és Danielle Peazer, előbbinek a Miss England 2012 szalag a kezében, utóbbi pedig megpakolva két kicsi és egy nagy rózsacsokorral.
- A harmadik helyen végzett... - nyitja fel a borítékot Alex Pettyfer - a tizenhetes, vagyis Jennifer St. James, Yorkshire-ből! - hangos taps, a lány a szája elé kapott kézzel sikít(mázli, hogy nincs rajta mikrofon...), majd kezet ráz Alex-szel, aki az egyik kisebb koronát a fejére helyezi, majd átvesz Danielle-től egy kicsi csokrot, és Eleanortól is kap két puszit. Aztán feláll a dobogó legalacsonyabb fokára.
- A második hely... - fokozza a szünetekkel Pettyfer a feszültséget. Mi gyorsan összenézünk Angelicával, amikor már mondják is a helyezettet - a harminchármast, azaz Angelica Humrayt illeti, Staffordshire-ből! - Angelica hitetlenkedve előrelép, Pettyfer megkoronázza, Danielle-től elvesz egy csokrot, és Eleanor neki is gratulál. Amikor feláll a dobogóra, "mi vaaaan?!"-t artikulálva hátranéz rám, mire én két taps között felmutatom a két hüvelykujjamat.
- És Miss England 2012 pedig nem mást, mint... - húzza az időt továbbra is a színész. Szinte hallom, ahogy a többi lánynak pattannak szét a vékonyabb idegszálaik - a negyvenhármas, vagyis Sophia Chanasya Aranyi! - de jó neki... NEKEM?!?! MI VAN?!?! - gratulálunk! Gyere, lépj elő! - én hatalmas szemekkel odasétálok Pettyferhez, ő a fejemre helyezi a koronát - ami egyébként a nagyságához képest egész könnyűnek bizonyul -, majd Danielle-től átveszem a csokrot, Eleanor pedig rám akasztja a szalagot.
- Gratulálunk - mosolyognak rám, majd mindkettőjüktől kapok két-két puszit. Felállok a dobogó legfelső fokára, és bal kezemmel integetek, hatalmas mosollyal az arcomon. A tömeg viharos tapsából újfent Virág és Chris őrjöngése hallatszik ki a legjobban, én meg továbbra is mosolyogva megkérdezem Angelicától:
- Meddig kell még így maradnom? Nem érzem a számat - sziszegem neki, mire ő elneveti magát. A konferanszié a dobogó mellé lép, és elbúcsúzik:
- Mindenkinek köszönjük a részvételt, hölgyeim és uraim, a mai este eldőlt, hogy ki Anglia három legszebbje, habár, személy szerint, nekem mind az öten győztesek. Köszönjük, hogy néztek minket, a zsűrinek is hálásak vagyunk, szakítottak időt ezen az eseményen való részvételéhez. A helyezetteknek még egyszer gratulálunk, találkozunk jövő évben ilyenkor, jó éjszakát mindenkinek, jó utat hazafelé, köszönjük a figyelmet!
Nagyon jóóó lett *------* Imádom <3
VálaszTörlésMéééééééééééééééééééééééééég!!!!! *----*
VálaszTörlés