17.fejezet

Az utóbbi egy héten minden egyes éjjel sírva aludtam el, és megfogadtam, hogy soha többé nem iszok. Vagy ha igen, akkor csak lányok lehetnek a közelemben. Akik közül valaki mindenképpen józan. Virágnak még nem mondtam el, hogy mi van velem... annyit vett észre, hogy csendesebb vagyok, mint valaha.
Ma Niall-lal bepótolják a miattam elmaradt randijukat - végre... -, én pedig elkönyvelem magamban, hogy az egész napot az ágyban fogom tölteni, a gépem előtt. Filmet nézek, sorozatot, ötpercenként frissítem a Facebook-ot és a Twitter-em... megnézem Youtube-on a szépségversenyt, és rájövök, hogy fogggalmam nincs, hogy nyertem meg azt az izét... no, mindegy. Most már teljesen mindegy.
Anya majd csak késő éjjel ér haza a melóból, Virág meg... hát, neki is megvan a programja. Mit tudnék csinálni, mit tudnék csinálni... döglésen kívül valójában semmit. Ha már eléggé fáj a szemem a gép miatt, olvasok. Party haaard... és megcsörren a mobilom. Harry az.
   - Nincs kedved eljönni ma velem valahova? - kérdezi kedvesen.
   - Öhm... mire gondolsz? Villásregihez már kicsit késő van - nézek az órámra. Dél múlt pár perccel.
   - Hát, akkor ebédelni megyünk el! - válaszol boldogan.
   - Te ma nagyon fel vagy pörögve... - állapítom meg.
   - Persze, hogy. Már itt vagyok az ajtód előtt, szóval csipkedd magad, légy szí' - majd leteszi. Mosolyogva felveszem a farmersortomat és egy testre simuló, fekete topot, majd... belenézek a tükörbe. És ráveszek még egy lazán kötött, bő fazonú pulcsi-szerűséget, amitől a lábam háromszor vékonyabbnak tűnik, mint amúgy - persze, rásegít a magassarkú, de az mellékes -, plusz a felsőtestem arányai sem látszódnak. Kibontom a hajamat és gyorsan megfésülködöm  A farzsebembe rejtem a telómat, megragadom a pénztárcámat, majd lesietek Harry-hez, aki tényleg ott vár az ajtóban.
   - Azt hitted, hazudok? - kéri ki magának, amikor közlöm vele a remek felismerésemet. Bezárom a bejárati ajtót, majd a kulcsot a pénztárcámba rejtem.
   - Na, merre? - lépek le a járdára.
   - Azért te is kezdesz lelkesedni... - vigyorodik el.
   - Csodálkozol? Éppen paráztam, hogy antiszocosodom, amikor felhívtál - nevetek én is.
   - Ó, hát ennyire jó lennék?
   - Úgy tűnik... de ne éld bele magad; velem tervezel programot.
   - Aucs... azért nem vagy kispályás, meg kell hagyni - rázza felém a mutatóujját, mire én büszke vigyorral a fejemen kihúzom magam - na. Hát, mivel hallottam, mi volt veled nemrég, így a Nando's-t most egy időre húzzuk ki a listáról - válaszol az eredeti kérdésemre, én meg ösztönösen összekulcsolom magam előtt a kezemet.
   - Igen, az egy jó ötlet - próbálom továbbra is adni a lazát.
   - Tudtam ééén - bokszol bele a levegőbe - szóval, mit szólnál hozzá, hogyha valami hűsítőbbet ennénk? Mondjuk, fagyit.
   - Fagyizni akarsz? - bólint.
   - Nem... nem jó?
   - Fagyizni akarsz - ismétlem magam - és még itt állunk, az ajtóm előtt? - felröhög, majd a könyökömnél fogva kicsit a közelébe húz, úgy indulunk el a St James Parkba. Érdekes, de ebben a parkban többször jártam már ezen a nyáron, mint az utóbbi években. Egyszerre. És még csak június vége van...
Mindegy, jó hely. Szép tiszta, víz is van, és vannak ideiglenes fagylaltos standok.
Megvesszük a fagyikat - Harry fizet, én meg majdnem lecsapom -, és sétálunk egy nagyot. Nagyon jól esik a hideg édesség, miután megettem, olyan elégedettnek érzem magam, hogy még én is meglepődök rajta. El is mosolyodom saját magamon, amikor a játszótér felé sétálunk.
   - Mi az? - kérdi Harry, engem fürkészve. Megvonom a vállam.
   - Semmi, csak... úgy tűnik, erre a fagyira már nagyon vágytam - kuncogok, és ő is elvigyorodik. Majd témát vált:
   - Láttad azt a cikket rólunk? - bólintok - és? Mit mondasz?
   - Ne foglalkozzunk vele. Én kiírtam Twitter-en, hogy semmi nincs köztünk, amúgy meg mi tisztában vagyunk a helyzetünkkel... a média meg, megmondom őszintén, pont nem érdekel.
   - Az igen - biccent elismerően - bár, mondjuk... igazad van. A bolhából is elefántot csinálnak.
   - Ja, elég, ha csak Liam koalás történetére gondolsz, amikor szegény srác "klamédiás lett".
   - Hát, az kész volt... nagyon kiakadtunk.
   - Nem csodálom - vonom fel a fél szemöldököm.
   - Nézd, ott van Lux és Lou! - kiált fel hirtelen Harry, én meg követem a keze mentén az irányt, amerre mutat. És tényleg. Ott a keresztlánya - Lux! Lux, kicsim, szia! - integet neki boldogan. A pöttöm gyermek elindul felénk, és amikor Harry-hez ér, felnyújtózik, a srác pedig felveszi a karjaiba - szervuuusz - gügyög a kislánynak - ő itt - mutat felém - Sophie. So-phie. Ma neki is bemutatlak - Lux, ahogy Harry felém fordítja, kinyújtja felém a pici karját, és elkap egy tincset a hajamból. Megfogja, és erősen meghúzza.
   - Jájjj, jó, közelebb jövök, csak ne kopassz meg! - lépek közvetlen Harry mellé, és kiszabadítom a hajamat a csöppség kezéből, aki nem hagyja magát; ahogy elengedi a tincsemet, ujjacskáit rázárja az én kisujjamra. Nagyot sóhajtva Harry-re nézek, aki csak mosolyogva ennyit mond:
   - Szerintem kedvel téged - én is elmosolyodom, majd Lux-ra nézek, aki hatalmas, kék szemeivel engem bámul.
   - Szia, Lux - simítom végig a kicsi karját a másik kezemmel - csini vagy ma - jegyzem meg, mire Harry felnevet.
  - Hát, stylist-mama mellett könnyű...
  - Az tény - biccentek vigyorogva - amúgy, nem... nem ülünk le, vagy valami? Csak mert elegánsan megálltunk egy tök üres pad előtt - ajánlom fel, mire Harry rám vigyorog, és letelepedünk a mögöttünk lévő fapadra.
   - Figyelj, beszélnem kéne Lou-val valamiről, itt hagyhatom veled Lux-ot? - csap...NA a fejére Harry, ha nem lenne éppen az ölében a világ legédesebb babája.
   - Semmi gond, menj csak nyugodtan - legyintek, és átveszem Lux-ot az ölembe. Megfogom a két kis kezét... az én tenyeremnek a felét nem tölti be a csöppségé a pici ujjaival együtt. A kislány felém fordítja a fejét, majd kiragadja a kis kezeit az enyémek közül, és a közeli babahinta felé mutogat.
   - Hintázni szeretnél? - kérdezem tőle, ő pedig elmosolyodik, és próbál tapsolni - na, akkor gyere - felveszem a karjaimba, és beültetem a műanyag hintába. Óvatosan elkezdem lökni, amit a pici nagyon élvez! Néha pattog egy picit a hintában ülve, nevet, tapsol... annyira aranyos! Egyre bátrabban merem lökni a hintában, Lux kacagása pedig betölti az egész játszóteret. Amikor megunja, kiemelem a hintából, és a karjaimban tartva a csöppséget, sétálgatok, piciket rugózva a lábaimmal. Lux ez idő alatt hozzám bújik, mire én leülök a padra, hogy ne zavarja tovább semmilyen mozgás. Éppen a haját simogatom a kislánynak, amikor Harry visszaül mellénk a padra, Lux mamája kíséretében.
   - Figyeltünk benneteket - mondja Lou - Lux imád téged - mosolyodik el.
   - Én is imádom. Olyan aranyos! És olyan jókedvű - felelek.
   - Egyszer nagyon jó anya lesz belőled - kedveskedik Harry is, de nekem erre a mondatra összeszorul a szívem. Nem is tudja, milyen hamar van az az "egyszer".
   - Már csak az apa kérdéses, hogy milyen lesz - viccelődik Lou, én pedig szomorúan, a könnyeimmel küszködve elmosolyodok. A hirtelen hangulatváltozásomat Lux is megérezhette, mert hirtelen elkezd mocorogni a karjaim közt.
   - Visszaadom, jó? - fordulok Lou-hoz, aki mosolyogva bólint, és a karjaiba veszi Lux-ot. A kislány szinte rögtön megnyugodott.
   - Érzéked van, hogy mikor kinek kire van szüksége... vagy... hogy van? - kavarodik bele a saját mondatába Harry. Mi Lou-val egymásra nézünk, majd felnevetünk.
   - Semmi baj, értjük, mit akarsz - csapok a combjára a gyereknek, aki szintén elkezd röhögni a saját bénázásán.
Segítünk Lou-nak összeszedni a cuccaikat, és így, négyesben sétálgatunk a parkban. Lux egy idő után újra átkéredzkedik hozzám, így a hátralévő időben én fogom a karjaim közt a kislányt. Ő a mellkasomnak dől, és egyszer csak azt veszem észre, hogy elaludt. Tehetetlenül nézek Lou-ra.
   - Elaludt? - kérdezi mosolyogva, én meg bólintok - az ritka... pedig alig ismer.
   - Sophie közelében én is lenyugodok, nem tudom, miért - vonja meg a vállát Harry.
   - Szokták mondani, hogy jobb vagyok, mint egy relaxációs kazetta - jegyzem meg, és mindketten felnevetnek. De, hát, könyörgöm... tényleg szokták mondani...
Kora délután elköszönünk Lou-éktól, és Harryvel felmegyünk hozzám.
   - Nem vagy éhes? - kérdezem, amikor leül a nappaliba, én meg lófarokba kötöm a hajamat.
   - Talán egy kicsit... hűha... - néz rám.
   - Mi van? - kapok ijedten a hasam elé.
   - Semmi, csak... ha felkötöd a hajad, még jobban látszik, hogy milyen szép a szemed - mosolyodik el. Én meg pirulok.
   - Ó... khm. Köszi - motyogom zavaromban, majd a konyha felé veszem az irányt. A hűtőn egy üzenet vár Virágtól:
Elvittem Niall-hoz a maradék palacsintát. bocsi, dehátna.:D tuti, éhes lesz. remélem nem baj. xx - sóhajtok. Mindegy, akkor új adagot sütünk. Előveszem a hozzávalókat, és amikor már keverem a tésztát, Harry hangját hallom meg magam mögött:
   - Palacsintát sütsz, jól látom?
   - Aha - felelem, rá se nézve. Harry megkeresi a palacsintasütőket - ami azt jelenti, hogy az összes létező szekrényt és fiókot kihúzza, de végül sikerül megtalálnia -, és felrakja a tűzhelyre - önts bele egy kis olajat, ott van a...
   - Már láttam - vigyorodik el, én meg felnevetek. Miután kikeverem a tésztát, a tállal együtt a tűzhely elé lépek, és kiöntöm az első adagot a serpenyőbe. Harry mögöttem áll, jobb kézzel a tűzhely szélére támaszkodik, bal keze a derekamra csúszik, és figyeli, ahogy sütögetek. Amikor már a fél adagot megsütöttem, hátranézek rá:
   - A nutella meg a lekvár a bal alsó szekrényben van.
   - Ez célzás, hogy dolgozhatnék? - vigyorog.
   - Máskülönben itt nem kapsz enni - húzom széles mosolyra én is a számat, ő meg felröhög.
   - Oké, értem - és nekiáll megkenni a már kész palacsintákat. Miután kész lettünk mindennel, sőt, el is mosogattunk, megeszünk egy-két darabot a frissen készített finomságunkból. Estig nálam van, beszélgetünk, eszegetünk és nézzük a tévét.
   - Na, nekem lehet, hogy mennem kell - tápászkodik fel a kanapéból, és én is felállok.
   - Oké - igazítom meg magamon a felsőmet, majd az előszobába kísérem. Mielőtt kinyithatnám az ajtót, Harry felém fordul és mélyen a szemembe néz:
   - Egész nap próbáltam rájönni, hogy mi történt veled - fürkész aggódva a smaragdzöld szemeivel. Megcsóválom a fejem - azért remélem, egyszer elmondod.
   - Nyugi, el fogom - mosolyodom el.
   - Na, akkor szia - puszil meg, és bal kezével átkarolva a derekamat, magához húz, és szorosan megölel.
   - Szia - ölelem vissza. Rácsavarom az egyik göndör tincsét a mutatóujjamra, majd végigsimítok a hátán - menned kéne.
   - Igen - érzem, ahogy enged az ölelésén, és eltávolodunk egymástól - na, helló - szorítja meg utoljára a kezem, majd kinyitja az ajtót.
  - Szia - mosolyodom el, és miután becsukja maga mögött az ajtót, én nekidőlök. Sóhajtok egyet, és újra elkezdenek potyogni a könnyeim. A francba...