16.fejezet

Éjjel fél kettőkor arra kelek fel, hogy valami hihetetlenül fáj a gyomrom. Egy ideig nem is merek mozogni, félve, hogy attól csak rosszabb lesz, de aztán elkezdek vergődni. Egyik megoldás sem vezet sehová, hát végül felülök az ágyamban. Ami… nem a legjobb ötlet, mivel azzal a lendülettel, ugorhatok is ki a takaróm alól, és, Virág ágyát átugorva, rongyolok be a fürdőbe. Nagy robajjal kivágom a fürdőszoba ajtaját, amire unokatesóm felkel, és mire letérdelek a wc elé, ő már felkapcsolta a lámpát, és ott van mellettem, amíg én rókázom.

   - Sophie, semmi baj… itt vagyok. Nyugi - fogja össze a hajamat a hajgumijával, amit mindig csuklóján tart - semmi gond - simogatja a hátamat. Nekem kiskorom óta szokásom, hogy amikor beteg vagyok - akár láz, akár gyomorbaj, akár… bármi, ami komolyabb mellékhatásokkal jár -, mindig elkezdek zokogni. Ezzel meg a család sem tud mit kezdeni, szóval tudják, hogy kezeljenek - szóljak anyudnak? - kérdezi, én meg bólintok. Virág magamra hagy, én pedig lehúzom a wc-t, majd kiöblítem a számat. Hallom, ahogy anyuék léptei dübörögnek a lépcsőn, ahogy rohannak fel hozzám, majd a következő pillanatban anyu és Virág két oldalról belém karolnak, felállítanak a földről és visszafektetnek az ágyba. Anyu elrohan teát csinálni, Virág meg szélesre kitárja az erkélyajtót, hogy kapjunk egy kis friss levegőt, majd feltelepedik hozzám, és átkarol:

   - Jajj, S., annyira… jaaaj - gügyög egy kicsit - de tök jó lett a hajad - vigyorodik el az igen bénán megkötött kontyom láttán, ami bal oldalra húz. Kibontja, és jobbra fésülve a hajamat, hogy az összes tincsemet elérje, elkezdi befonni azt parketta-technikával. Már éppen elbóbiskolnék, amikor anyu megjön a teával és két bögrével:

   - Lányok, nekem be kell mennem dolgozni, de amint tudok, jövök haza - néz ránk sajnálóan - de meglesztek, nem?

   - Persze, én vigyázok a kisasszonyra - legyint Virág - lemondom Niall-t.

   - Nehogy már! - fordulok felé, de unokatesóm ellentmondást el nem tűrő hangnemmel válaszol:

   - Sophie, rosszul vagy. Nem foglak itt hagyni egyedül, azt egyszerűen felejtsd el. Mi van, ha szükséged van valakire, de egyedül vagy? Na, azt már nem. Itt maradok - lép az éjjeliszekrényemhez, és kitölti a teákat a két bögrébe, majd leül velem szembe - jó lesz ez így is. Csak… nem leszünk annyira közveszélyesek. 

Azóta csak fekszem az ágyamban, Virág meg sürög-forog körülöttem; rögtön hozza a teát, amikor az elfogy, reggel nyitáskor meg leugrott a boltba, és hozott kétszersültet. Azt majszolom egész nap.

   - Hogy vagy? - kérdezi félpercenként.

   - Jól, vagyis… izé. Jobban - mosolygok rá - azért nem kellett volna lemondanod a randidat Niall-lal. Jobb társaság, mint én, betegen.

   - Hülye vagy - jelenti ki - soha nem hagynálak itt, ha szükséged van rám, pláne betegen. És rólam ennyit. Hogy vagy?

   - Ezt… most kérdezted - vágom rá szárazan, mire ő elvigyorodik - tényleg, Virág. Legalább hívd fel szegény srácot, hogy ne legyen lelki furdalásom.

   - Oké - veszi elő a telefonját, és rögtön tárcsáz is, én meg a hátammal nekidőlök az ágytámlának, és elkezdek rágcsálni egy kétszersültet. És ekkor nekem is megcsörren a telefonom. Ha ez a csaj engem hívott fel, fáradtabb, mint én.

De nem Virág az. Danielle.

   - Honnan tudod a számom? - kérdezem meglepetten.

   - Elcsórtam Harry telefonjából, remélem nem baj...

   - Jaj, nem! Dehogy is, csak... meglepődtem - nevetek fel halkan - mi az? Jól vagytok?

   - Aha, megvagyunk, arra gondoltunk Perrie-ékkel, hogy eljöhetnétek velünk moziba újra. Ma is megyünk, és legutóbb tök jól éreztem magam.

   - Jaj, de drága vagy, és hidd el, hogy nekem minden vágyam az, hogy menjek...

   - De...?

   - Éjjel nem voltam valami jól, és most is az ágyba vagyok parancsolva... Virág meg lemondta Niall-lal a randiját, csakhogy velem lehessen itthon - folytatom.

   - És ez baj...?

   - Miattam senki ne mondjon le semmit! - méltatlankodom tovább, Dani meg felnevet - mi az? - kérdezem már én is vigyorogva.

   - Nem, csak... vicces, hogy pont te nem szeretsz a középpontba lenni, amikor megnyertél egy szépségversenyt.

   - Az nem az én hibám, a zsűrinek elromlott a szeme! - vágom rá, Danielle meg jólesően felröhög - mindegy, igazából nem is foglalkozom azzal, hogy mit csináltam pár héttel ezelőtt... megnyertem, egészségemre. Én ilyen címekkel sosem tudtam mit kezdeni - vonom meg a vállam megszokásból.

    - Persze, megértem... nekem is fura volt, amikor elmentem valahova Liam-mel, és rögtön jöttek a rajongók, hogy milyen szuper, hogy mi ketten... - sóhajt - olyan kínosan éreztem magam. Jól nevelt táncosként megszoktam, hogy a háttérbe szorulok...

   - Dani, köztem és Harry közt nincsen semmi, ha a Liam-es sztorival erre akarsz kilyukadni - előzöm meg az össznépi balhét.

   - Nemhogy szép, de még okos is vagy... ebből bajok lesznek, csajszi! - kuncog, és én is elnevetem magam - de, figyi, mennem kell, mert még összeszedjük Perrie-t... sajnálom, hogy nem jöttök, de jobbulást neked, Virágot meg pusziljuk.

   - Oké, átadom neki - mosolyodom el - és én is puszilok mindenkit. És mondd meg Perrie-nek, hogy ne kapjon szívrohamot, gyomorrontás, előfordul.

   - Jó, ezzel kezdem - nevet, majd elköszönünk még egyszer, és lerakjuk. Közben Virág odasettenkedik a közelembe:

   - Most tette le, adom - nyújtja felém a mobilját.

   - Igen? - szólok bele.

   - Szia, Sophie, Niall vagyok - köszön a srác.

   - Jaj, szia. Mizujs?

   - Gondoltam, segítek rajtad, ha valakinek a kajával van baja, hozzám kell, hogy forduljon. Mit ettél tegnap?

   - De aranyos vagy! - hatódom meg - hát… igazából semmit, a szokásos reggelit, meg a Nando’s-ból vittük a kaját a piknikre Virággal… és neki nincsen semmi baja. Mostanáig nekem sem volt…

   - Nando’s...? - lehet, hogy telefonon beszélünk, de szinte látom az arcán a rémülettel vegyült meglepettséget, hogy valaki az ő csirkéjüktől legyen rosszul - Őőő… khm. bocs, de akkor nem tudok rajtad segíteni - felnevetek.

   - Valahogy sejtettem… bocs, hogy miattam oda a randitok - biggyesztem le az alsó ajkam.

   - Jaj… - sóhajt - tudod mit? Semmi baj! Bár, nem értem, miért kérsz emiatt bocsánatot…

   - Na, jó - nevetek - azért köszi, hogy gondoltál rám. De most tessék legalább egy fél órát beszélni ezzel a nőszeméllyel oké? - kötöm Niall lelkére.

   - Én hallgatok rád! Na, szia. Jobbulást!

   - Köszi, Niall - és visszaadom a telefont Virágnak, majd kiküldöm, hogy tessenek négyfülközt beszélgetni.

Kimászok az ágyamból, és elkezdem keresni az mp3-amat. Tegnap a dzsekim zsebében volt, akkor… akkor… a táskámban lesz - vezetem le magamban a tellljesen ésszerű gondolatmenetet. És tessék! Igazam lett.

A tatyómat is feldobom az ágyamra, hátha ne adj Isten szükségem lesz valamire hirtelen… tollra, bármire. Amíg Virág Niall-lal beszél a fürdőszobaajtó túloldalán, megnézem a Facebook-omat a mobilomról, majd unalmamban előveszek egy ceruzát és a jegyzet - vagy inkább firka-? - füzetemet, és elkezdem írogatni a Same Mistakes dalszövegét. Mindig ezt szoktam, ha nem tudok mit kezdeni magammal, a srácok egyik dalának sorait firkálom, ez valahogy… nem tudom. Jó szokásommá vált, amióta Directioner-ként tengetem a napjaimat.

Aztán hirtelen átsuhan rajtam egy gondolat, így gyorsan megnézem a telefonomba a dátumot. Ma június 25-e van… kiugrok az ágyból, és az íróasztalom fiókjában megkeresem a zsebnaptáramat. Végiglapozom az utóbbi négy hónapot, miközben fel-alá járkálok a szobámban. Háromszor számolom át ugyanazt, de mindenképpen az jön ki, hogy már két napja késik... Akarva-akaratlanul is a hasamhoz kapok.

Nem-nem-nem, az nem lehet!!!